A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Bóka János: A magyar EU-elnökség felelőssége, hogy meghallgassa az európai polgárok szavát

bókajános
Vágólapra másolva!
Az európai parlamenti választások üzenete, hogy az európaiak többet, jobbat várnak az Európai Uniótól, a magyar EU-elnökségnek pedig felelőssége, hogy meghallgassa az európai polgárok szavát és hangjukat becsatornázza a döntéshozatali folyamatokba - mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter hétfőn, az EU parlamentjei uniós ügyekkel foglalkozó bizottságainak konferenciáján. Bóka János hozzátette: az elnökség természetesen nem hoz döntéseket, de "ha úgy teszünk, mintha az európai politika a szokásos hétköznapi módon folytatódhatna, akkor cserben hagyjuk a polgárainkat, eláruljuk a reményeiket és elvárásaikat".
Vágólapra másolva!

Létfontosságú a versenyképesség javítása

Bóka János a közeljövő feladatairól szólva elsőként egy új európai versenyképességi megállapodás szükségességét emelte ki. A jelenlegi többszörös kihívásokkal teli nemzetközi környezetben, ahol Európa le van maradva a globális versenytársaitól, létfontosságú az Unió és tagállamai termelékenységének és versenyképességének javítása - mondta. 

Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a biztonságra

A miniszter ugyancsak fontos feladatként beszélt az európai védelempolitika megerősítéséről, hozzátéve, hogy a kontinensen és világszerte zajló konfliktusok egyértelműen bebizonyították, hogy az Európai Uniónak nagyobb szerepet kell játszania saját biztonságának garantálásában, mégpedig azzal, hogy erősíti ellenállóképességét és cselekvőképességét. 

Ukrajna uniós csatlakozása kérdéses

Beszélt az Unió bővítéséről, jelezve, hogy a bővítés sikerességének megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy az  továbbra is "érdemalapú, kiegyensúlyozott és hiteles legyen". Megjegyezte: Ukrajna esete különleges abban az értelemben, hogy a csatlakozási folyamat mellett az Európai Unió széleskörű és összetett támogatást nyújt az országnak az orosz agresszió elleni küzdelmében. Megemlítette, hogy 

a magyar elnökség támogatni fogja Moldáviát és Georgiát is az Európai Unió felé tartó útján. 

Kitért a Nyugat-Balkánra is, amelyek az Európai Unió több mint 20 év megígérte az európai perspektívát. A régió integrációja gazdasági, biztonsági és geopolitikai előnyöket hoz az Európai Unió számára - mondta. Hozzátette, hogy a csatlakozási folyamat irányítása mellett "tovább vizsgáljuk a fokozatos integráció koncepciójának lehetőségét", vagyis a teljes jogú tagságig az uniós programokhoz, projektekhez, hálózatokhoz való hozzáférés lehetőségét. Bóka János elmondta: 

a magyar elnökség hangsúlyozni kívánja a külső határvédelem fontosságát és az erre a célra szánt uniós források szükségességét. 

Gazdaközpontú uniós agrárpolitikára van szükség

Az elnökség célja továbbá  elősegíteni a kohéziós politika jövőjének alakításáról szóló megbeszéléseket, valamint kezdeményezik a gazdaközpontú uniós agrárpolitika kialakítását. Végül a magyar elnökség hozzá fog járulni a demográfiai kihívások kezeléséről szóló vitához. 

A fő prioritásiok mellett Bóka János feladatként megemlítette még a választási folyamatok külföldi beavatkozással szembeni védelméről szóló dialógus folytatását, az antiszemitizmus elleni küzdelem megerősítését és a kisebbségi jogok védelmének előmozdítását.

Kiemelt figyelmet fordítanak a törvényhozások közötti együttműködésre

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke a konferencia kezdetén hangsúlyozta: a magyar Országgyűlés célja továbbra is az, hogy a népszuverenitás letéteményeseiként a nemzeti parlamentek nagyobb szerepet kapjanak az uniós politikák befolyásolásában, és előmozdítsuk a szubszidiaritás elvének érvényesülését és tiszteletben tartását. Kövér László házelnök nevében köszöntve a résztvevőket arra emlékeztetett: 2011-ben első alkalommal látta el Magyarország az uniós elnökségi feladatokat, és akkor tartottak először COSAC-elnöki tanácskozást. Akkor is, most is kiemelt figyelmet fordítanak a törvényhozások közötti együttműködésre, ezek közül is kiemelkedik a COSAC jelentősége - tette hozzá. Megemlítette, hogy 

a magyar uniós elnökség keretében rendezendő hat parlamentközi esemény közül ötnek az Országház ad otthont, egyet Brüsszelben rendeznek. 

Jakab István felidézte: az idei év különös jelentőségét adja, hogy Magyarország és további kilenc tagállam éppen húsz évvel ezelőtt csatlakozott az Európai Unióhoz. A magyar törvényhozás alelnöke reményét fejezte ki, hogy a magyar elnökség alatt sikerül lendületet adni a bővítési folyamatának, és újabb tagokkal bővülhet az Unió az elkövetkező időszakban. 

Soha nem látott kihívások az európai mezőgazdaságban

Saját szakterületéről szólva a magyar elnökség feladatai közül a gazdaközpontú uniós agrárpolitika fontosságát emelte ki Jakab István, hangsúlyozva, az európai mezőgazdaság sosem nézett szembe ekkora kihívásokkal, mint napjainkban. Ezek között említette a globális klímaváltozás hatásait, a megemelkedett inputköltségeket, a termelést érintő szabályozások "túl ambiciózus szigorítását" és az Unión kívülről érkező importot, amelyek jelentősen rontották az ágazat versenyképeségét és "már az európai gazdálkodók létbiztonságát is veszélyeztetik". Jakab István kiemelte: a gyorsan változó körülmények közepette felértékelődött az alkalmazkodás szerepe, ez viszont korszerű eszközök nélkül lehetetlen - jelentette ki a magyar törvényhozás alelnöke, azt hangsúlyozva, hogy a gazdákat érdekeltté kell tenni a fenntartható termelései gyakorlatok alkalmazásában, "gazdaközpontúvá kell tenni az uniós agrárpolitikát". Arra is kitért: 

gazdálkodóink az élelmiszerbiztonság garantálásával alapvető közjavakat biztosítanak valamennyi uniós polgárnak, ezért az uniós stratégiai autonómiájának része kell legyen az élelmiszerszuverenitás és az élelmiszerbiztonság garantálása. 

Az uniós agrárpolitika 2027 utáni szabályainak kialakításához versenyképes, válságálló, fenntartható, gazdabarát és tudásalapú európai mezőgazdaságra van szükség - jelentette ki, hangsúlyozva a GMO-mentesség melletti kiállás és a tisztességes verseny fontosságát is.

Fókuszban a bővítés

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az elhangzott felszólalásokra reagálva kiemelte: a magyar elnökség természetesen szeretne konstruktívan együttműködni az Európai Parlamenttel. "Mihelyst az Európai Parlament készen áll, mi is készen állunk!" - jelentette ki. A bővítésről szólva jelezte, a mostani elnökségi időszakban nem számít a 2011-es magyar elnökség idején megvalósult horvát csatlakozáshoz hasonló áttörésre, de bízik benne, hogy sikerül lépéseket tenni minden egyes csatlakozni vágyó ország esetében. Fontosnak nevezte, hogy megmaradjon az újonnan tapasztalható lelkesedés a bővítés iránt. Ukrajnával kapcsolatban üdvözölte az "őszinte, nyílt párbeszédet". 

Leszögezte: mindannyian egyetértenek abban, hogy Ukrajnát megtámadták, hogy Oroszország az agresszor, Ukrajnának joga van megvédeni magát és ebben támogatni kell, valamint, hogy olyan megoldást kell találni a konfliktusra, amelyet Ukrajna is elfogad. Ugyanakkor - folytatta - vannak területek, ahol nem egyértelmű az álláspontok azonossága. E területek között említette, hogy Európának megvannak a saját maga érdekei is ebben a konfliktusban, és autonóm szerepet kell megpróbálnia betölteni a probléma megoldásában. Nincs teljes konszenzus abban sem, hogy a hadszíntéren kell-e ezt az ügyet rendezni - mondta. Hangsúlyozta: nincs véleményazonosság abban sem, hogy Európa, ha autonóm szerepet akar betölteni, akkor kommunikációs csatorna kell, hogy legyen a felek között. Ha Európa konstruktív szerepet szeretne játszani a probléma megoldásában, akkor Európának aktívnak kell lennie abban is, hogy olyan helyszínt találjon a tárgyalásokhoz, ahova mindkét fél elmegy - mondta, megjegyezve, hogy ebben sincs véleményazonosság. Bóka János szerint amiben mindezen véleménykülönbségek ellenére egyet kellene érteni, az az, hogy "képesnek kell lennünk beszélni mindazokról a kérdésekről, amelyekben nincs teljes egyetértés".

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!