A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
15:55VívásOlha Kharlan-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
15:55VívásSara Balzer-Luca Szucs
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Városházi autók ügyében nyomoznak

Vágólapra másolva!
Hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség a budapesti Városháza szolgálati gépjárműveinek használatával kapcsolatban. Bár a feljelentő konkrét személyeket is megemlített, a nyomozásnak nincs gyanúsítottja.
Vágólapra másolva!

A március 20-án megkezdett nyomozás a Városháza gépjárműhasználatával és üzemanyagkártya-használatával kapcsolatban indult meg magánszemély feljelentése alapján. A Magyar Nemzet csütörtöki számában saját értesüléseire hivatkozva azt írja, hogy a vádhatóság Demszky Gábor főpolgármester ellen folytat eljárást. Keresztes Imre főügyész, a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetője ugyanakkor az [origo]-nak azt mondta, hogy "a nyomozás nem személyek ellen, hanem ügyben folyik, gyanúsítottja nincs". A feljelentő konkrét személyeket is megnevezett ugyan, de ezeket a neveket a nyomozás érdekeire hivatkozva az ügyészség nem hozza nyilvánosságra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!