Hidegen hagyja Romániát a magyar kisebbségi példa

Etnobiznisz vagy nemlétező kisebbségi törvény, kedvezményekből kimaradó kínaiak vagy oszthatatlan nemzetállam - csak néhány különbség a magyar és a román kisebbségpolitika között. Bár a román és a magyar kormány csütörtöki találkozóján nem szerepel kiemelten az erdélyi magyarok helyzete, mi mégis megragadtuk az alkalmat, és megnéztük, milyen jogai vannak egy Romániában élő magyarnak - és ugyanakkor egy Magyarországon élő románnak. A különbségek jelentősek.

A magyar alkotmány szerint az itt élő "nemzeti és etnikai kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők", vagyis Magyarországot multikulturális államként írja le. Már az alkotmány kimondja, hogy a kisebbségek országos és helyi önkormányzatokat hozhatnak létre, vagyis biztosítják képviseletüket. Ezenkívül szabadon ápolhatják kultúrájukat, tanulhatnak saját nyelvükön és a nevüket is használhatják saját nyelvükön.

Az alkotmányban szerepel a kisebbségi ombudsman intézménye is, aki a parlamentnek felelős és minden tudomására jutó kisebbségi ügyet köteles kivizsgálni. Az alkotmány azonban továbbmegy a hazai kisebbségek védelménél: "A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását".

Tizenhárom kisebbséget sorol fel a rájuk vonatkozó törvény - ők olyanok, akiknek saját nyelvük és kultúrájuk van, és legalább száz éve Magyarorszáon élnek, a kínaiak például nem tartoznak ide. Legalább ezren kellenek ahhoz, hogy közösen kezdeményezzék: ismerjék el őket új kisebbségnek. A közelmúltban ezzel próbálkoztak a magukat hunoknak tartók. Kérésük végül azon bukott el, hogy nem volt saját nyelvük.

A kisebbségek saját képviselőket választhatnak, de közülük is csak azok, akik magyar állampolgárok, és szerepelnek a választói névjegyzékben. Ezt 2005-ben vezették be az "etnobiznisz" megfékezésére. Addig ugyanis bárki, akinek kedve volt hozzá, szavazhatott a kisebbségi képviselőkre is. Sokféle visszaélésre adott lehetőséget a törvény.

Egyes jogászok szerint a visszaélések lehetőségét még a módosítás sem zárja ki. Elég például, ha egy helységben csak harminc kisebbségi szavazó van és öt jelölt, ezen túl, ha csak egy ember is megy el szavazni - akár saját magára - már megalakul a kisebbségi önkormányzat. A törvény kritikusai azt sem értik, miért kell száz éve Magyarországon élnie egy-egy népcsoportnak ahhoz, hogy kisebbség lehessen. A kritikusok szerint a törvény egyáltalán nem törődik a bevándorló kisebbségekkel. Ki is mondja: "E törvény hatálya nem terjed ki a menekültekre, a bevándorlókra, a letelepedett külföldi állampolgárokra és a hontalanokra."

A kisebbségek a törvény szerint szabadon tarthatják a kapcsolatot szülőföldjükkel, tilos kirekeszteni őket. Kérhetnek kétnyelvű személyi igazolványokat, anyanyelvükön tanulhatnak, anyanyelvű műsorokat nézhetnek a közszolgálati tévében, lehet saját országos nevelési, oktatási, kulturális, tudományos intézményhálózatuk. Szinte bárhol használhatják anyanyelvüket, adott esetben még külön jegyzőkönyvek is készülnek számukra az önkormányzatoknál. A "kulturális autonómia" kifejezés nem ritka a szövegben.

Magyarországon a kisebbségekkel kapcsolatos kormányzati feladatok koordinálását a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal végzi, és fontos szerepe van a Határon Túli Magyarok Hivatalának is. Magyarország is vállalta a kisebbségekre vonatkozó nemzetközi egyezmények teljesítését - a kisebbségi törvénnyel még túl is teljesítette azokat. Ha a magyarok kívülről bírálatot kapnak, azok többnyire a romák diszkriminációjával kapcsolatosak, és nem jogi hiányosságokat emlegetnek.

Wirth Zsuzsanna