Hajléktalanok kihasználásával követett el csalást egy tizenöt tagú társaság Nyíregyházán, az eddigi összesítés szerint 44 millió forint kárt okozva egy gépkocsi-értékesítő márkakereskedésnek - közölte a rendőrség kedden. A csalással gyanúsított 31 éves főszervező és megbízottai hajléktalanokkal és más, nehéz sorsú emberekkel hitelre gépkocsikat vásároltattak egy nyíregyházi autó-kereskedésben, illetve annak mátészalkai kirendeltségén - mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.
A hajléktalanokat "kimosdatták, tiszta ruhát adtak rájuk", és 5-30 ezer forint közötti összeget ígértek a közreműködésükért, amit sok esetben végül nem is adtak oda nekik - tette hozzá Fülöp Gergely. Az így velük megvásároltatott, egyenként négymillió forint értékű autók után a hitel részletét senki nem fizette ki, sőt a kocsikat feltehetően külföldön el is adták. A rendőrség eddig 11 ilyen bűncselekményről tud.
A letartóztatott főszervezőn kívül tizennégyen adták a nevüket az autóvásárlási csaláshoz, vagy közvetítettek abban, illetve mások hamis munkáltatói igazolásokat készítettek a hitelfelvételhez. Fülöp Gergely tájékoztatása szerint az ügy teljes feltárását a nyíregyházi kapitányság szakértők bevonásával folytatja.