Elutasította a nyírbátori rendőrkapitányság azt az ismeretlen tettes ellen irányuló feljelentést, amelynek során azt vizsgálta a rendőrség, hogy Veres János pénzügyminiszter fiai követtek-e zsarolást - közölte csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. Az elutasító határozat ellen a feljelentő, a nyírbátori strand egyik büféjének bérlője panasszal élt, amit a főügyészség bírál majd el.
Az ügy előzménye, hogy augusztusában a nyírbátori strandfürdő területén könnyűzenei fesztivált rendeztek. A Magyar Nemzetben ezt követően arról írt, hogy a szervezők fenyegetőzéssel pénzt követeltek a strandon üzemelő egyik büfé bérlőjétől azért, hogy árusíthasson a fesztiválon. Az üggyel kapcsolatban Veres János pénzügyminiszter két fiát gyanúsították, akik a fesztivál rendezői közt voltak. Az elhangzott vádakat az érintettek visszautasították.
A levélben foglaltak, valamint a médiában bemutatottak sem tartalmaztak elég információt a bűncselekmény gyanújának megalapozásához, ezért a nyírbátori rendőrkapitányság feljelentés kiegészítést rendelt el. Ennek keretében meghallgatták az érintetteket, és iratokat kértek be - közölte a rendőrség. A megyei kapitányság szerint sem zsarolás, sem más, közvádas bűncselekmény gyanúja nem volt megállapítható.