Gyerekek próbáltak kirabolni gyerekeket a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ricsén - közölte kedden a rendőrség. Négy gyereket akart kirabolni még hétvégén egyikük laptopjáért egy 7-8 tagú, szintén gyerekekből, illetve fiatalkorúakból álló csoport - mondta Nagy Zsolt, a sátoraljaújhelyi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.
A számítógépet táskájában tartó gyereket megrugdosták, a társai futásnak eredtek, segítségért kiáltottak. Négy férfi lépett közbe, egyikük úgy megütötte az egyik 11 éves támadót, hogy az 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett - mondta a rendőrtiszt. A rendőrség még vizsgálja az esetet.