Kiss Péter, a társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter egyik kiemelt törekvése, hogy elősegítse a társadalmi szereplők részvételét a válság kezelésében - jelentette ki az emberi jogi bizottság ülésén. Megígérte, hogy kezdeményezi: a kormány korrigálja a romatelepek felszámolására szánt források befagyasztásáról szóló bejelentését.
Mint mondta, azt szeretné, ha a befagyasztott összeget nagyságrendekkel jelentősebb európai fejlesztési programmal váltanák ki. Mint mondta, az a szándéka, hogy néhány 10 milliárdos, komplett programot indítsanak el, s erről az uniós szakértőkkel a tárgyalások megindultak. Szerinte ekkora összegre szükség van, mert jelenleg 550 roma telep van az országban.
A miniszter kinevezését támogatták a szocialista és szabad demokrata képviselők, az ellenzék elutasította, míg a független Pettkó András tartózkodott.