Büdös gombakomposzt miatt tüntetnek Kerecsenden

Vágólapra másolva!
A Kerecsend határában álló gombakomposzt-készítő üzem bűze miatt félpályás útlezárással tiltakoznak pénteken a falu lakói. A cég azt állítja, sokat tettek már eddig is a szag mérséklésére, és az különben is csak kedvezőtlen légköri viszonyok mellett éri el a települést.
Vágólapra másolva!

Félpályás útlezárással tiltakoznak péntek reggel 8-tól délután 4-ig a Heves megyei Kerecsenden a falu határában működő gombakomposzt-készítő üzem elviselhetetlen szaga miatt. A demonstrációt a helyi önkormányzat szervezte. "A bűz elűz. Tiszta levegő kell nem ígéretek. A gombát szeretjük, a bűzét nem. Elég volt a büdösből" - ilyen transzparenseket helyeztek el a demonstráció résztvevői az útblokádot alkotó járműveken. Az üzem felé vezető Demjéni út felét 150 méter hosszúságban zárták le 20 járművel. A forgalmat polgárőrök és rendőrök irányítják.

A község alpolgármestere, Szilágyi József, korábban azt mondta: a település lakossága évtizedek óta szenved a szomszédos Quality Champignons Kft. komposztkeverő üzemének bűztől, és azután döntöttek a tiltakozás mellett, hogy semmilyen egyeztetés nem vezetett eredményre. Az Országos Korona Gombaipari Egyesülés nem ért egyet a tiltakozással. Közleménye szerint a cégcsoport több mint háromszáz család számára biztosít megélhetést, a szag pedig nem állandóan, csak kedvezőtlen légköri viszonyok mellett éri el a kötelező védőtávolságon kívül eső település határát.

Azt állítják: már több intézkedést is tettek a probléma kezelésére, például nyárfa védősávot telepítettek, technológiai módosításokat alkalmaztak, bevezették a levegőztetett komposztálást és átszervezték a munkarendet, a jövőben pedig tervezik a biofilter rendszer megvalósítását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!