Pert nyert az V. kerületi Önkormányzat a magyar állammal szemben az Egészségügyi Minisztérium parkolójának ügyében a Fővárosi Bíróságon. A bíróság elutasította az állam 8 pontból álló kereseti kérelmét, amelyben többek között az szerepelt, hogy a parkoló állami tulajdon, ezért az önkormányzat jogtalanul vetett ki parkolási bírságot.
A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletében kimondja, hogy a parkoló tulajdonjoga törvényesen került az V. kerületi Önkormányzathoz még 1991-ben. Az ítélet nem jogerős.
Az Egészségügyi Minisztérium azt is megkérdőjelezte, hogy a parkoló területe jogi értelemben önállóan létezik-e, vagy csupán egy mértani elmérés következménye, és valójában a minisztérium épületéhez tartozik. A bíróság által kirendelt szakértő csupán 3 négyzetméternyi mérési hibát fedezett fel, és megállapította: a parkoló létezik. A terület értékét 200 millió forintra becsülik.
Az Egészségügyi Minisztériumot (EÜM), más közintézményekkel együtt, még 2006 novemberében szólította fel a Rogán Antal (Fidesz) vezetésű V. kerület, hogy egy tíz évvel korábbi rendelet értelmében a parkolásért fizetniük kell. Hat hónap türelmi időt kaptak, hogy szabadítsák fel a területeket. Az EÜM azonban nem reagált, ezért az önkormányzat felszólította, hogy fizessen meg 10,5 milliárd forint közterület-használati díjat.
A minisztérium Arany János utcai épülete előtt lezárt parkoló van, ami az V. kerület szerint a kerület tulajdona. Rogán 2007-ben büntetőcédulás akciót szervezett a minisztérium elé és azzal fenyegetett, hogy elbontja a parkolót elzáró akadályokat, az ott parkoló autókra pedig kerékbilincset rakat. A tárca azért fordult a bírósághoz, hogy igazolja, jogosan használja a területet.
Nincs fizetési kötelezettsége az egészségügyi tárcának, mert nem jogerős a Fővárosi Bíróság hétfői döntése a parkolót illetően - közölte a Független Hírügynökség szerint egy más témában tartott sajtótájékoztatón Székely Tamás egészségügyi miniszter. Hozzátette: nem is gondolkodnak azon, hogyan fizetnének, mert szerinte a per még mindig kétesélyes.