Az árral érkező mérges kígyó mart meg egy borsodi asszonyt

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Vélhetően viperát sodort le a hegyekből az elmúlt hetek áradata a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tolcsvára, ahol a mérges kígyó megmart egy nőt. Vojnár László a település független polgármestere az MTI-nek szerdán elmondta, hogy a kígyó a saját kertjében marta meg az idős asszonyt, akit kórházba kellett szállítani. A polgármester információi szerint a sérülést vélhetően vipera okozta, a nő tudomása szerint már jól van. A helybeliek még nem találták meg a kígyót - tette hozzá. A környező hegyekben leesett nagymennyiségű csapadék miatt összesen négy alkalommal hömpölygött áradatként a településen átfolyó valamennyi patak. A víz nemcsak azzal okozott gondot a falu lakóinak, hogy mintegy 350 házat elöntött, de állatokat is lesodort a hegyekből.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!