Makai István fővárosi roma politikust nevezné ki romaügyi megbízottnak főpolgármesterré választása esetén Tarlós István, és a teljes hivatal legkésőbb november elején felállna - értesült több forrásból csütörtökön az MTI.
A Fidesz főpolgármester-jelöltjének sajtófőnöke, Szűcs Somlyó Mária szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Tarlós István a megbízott hatáskörébe utalná a fővárosi romák felzárkóztatását elősegítő programok előkészítését, valamint a budapesti romákkal foglalkozó intézményeket. Így például azt a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központot, amelyet a tervek szerint még idén szeptemberben megnyitottak volna a Józsefvárosban.
Az MTI megkeresésére Makai István, a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) és a Roma Polgári Tömörülés (RPT) elnöke nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy az önálló hivatallal rendelkező romaügyi megbízotti státuszra őt kívánnák kinevezni. A roma politikus mindössze annyit mondott: "személyi kérdésekről október 3-a után kell beszélni".
Az FCÖ jelenlegi elnöke is indulni kívánt a városvezetői pozícióért, de nem tudta összegyűjteni a jelöltté váláshoz szükséges ajánlócédulkát, így bejelentette: szervezete Tarlós Istvánt támogatja, és a Fidesz-KDNP programjában látja a valós roma integráció megteremtésének lehetőségét.