Bombafenyegetés miatt ürítettek ki egy lakóházat Debrecen belvárosában. Egy fővárosi telefonfülkéből érkezett hívás kedd reggel a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, amelyben a telefonáló egy debreceni lakóház felrobbantásával fenyegetőzött - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, hozzátéve, hogy az épület átkutatását megkezdték.
A szóvivő azt mondta, hogy a város főutcáján található épületet a rendőrség kiürítette, bombakereső járőrök a lakóház átkutatásán dolgoznak, így oda a lakók még nem térhettek vissza. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen, amely öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - tette hozzá a szóvivő.