Hárman meghaltak egy balesetben, amely szombat délelőtt 9 óra körül történt a 354-es úton, Debrecen határában, Bocskaikert térségében. Az eddigi adatok szerint a Bocskaikert felől Debrecen felé tartó autó - eddig ismeretlen okból - áttért az út menetirány szerinti bal oldalára, és frontálisan összeütközött egy éppen akkor odaérő autóval. A balesetet okozó gépkocsi férfi vezetője, valamint a szemből érkező kocsiban ülő férfi és nő a helyszínen meghalt.
Halálos baleset volt Balmazújváros határában is, ahol szombat hajnalban eddig ismeretlen okból árokba hajtott egy autó. A gépkocsi vezetője a helyszínen meghalt.
Az M1-esen egy külföldi kisbusz ütközött kamionnak Győrszentivánnál. A mentők kilenc embert kórházba vittek. A kisbusz többször megpördült, utánfutója leszakadt és szalagkorlátnak csapódott- A keresztbe forduló járműbe két személyautó belehajtott. A külföldi kisbusz sofőrje feltehetően elaludt vezetés közben.