Teltházra számítanak a fürdők az ünnepek alatt
![Panorámamedence a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda új wellnessközpontjának tetőteraszán](https://cdn.origo.hu/2023/12/eqr2F0f7yjhVvXnpyo1kmOyp5wtw338Ydw4suyUvoww/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE3OTJjMDU5OTdmMzRlZjhiN2UxNzg1N2ZmYmNmODA4.webp)
Juhász Szabolcs elmondta: a kéthetes téli szünetben elsősorban a kiemelt, országos jelentőségű helyeken lesz kimagasló forgalom, ami akár 1 százalékponttal is hozzájárulhat az éves teljesítmény emelkedéséhez.
Összegzése szerint 2014-ben a magyarországi fürdők változatos és szeszélyes éven vannak túl: az év első öt hónapja jól volt, kedvező volt az időjárás, nőtt a forgalom. Nyáron a frekventált turisztikai célpontok közelében található fürdőkben nőtt a forgalom, míg a fedett kapacitással nem rendelkező, helyi jelentőségű fürdők forgalma a rossz idő miatt 5-8 százalékkal csökkent.
A fürdők idén átlagosan 2-3 százalék közötti nettó árbevétel-növekedést érhetnek el, ezen belül az országos és nemzetközi jelentőségű fürdőhelyeken a növekedés elérheti a 4-6 százalékot, viszont 5 százalékos csökkenés lehet a helyi és regionális fürdőkben.
A nyugati országrész fürdőinek teljesítménye azért erősebb, mivel itt Ausztriából, Csehországból, és Szlovákiából érkező vendégek vannak többségben. Az alföldi, és az észak-magyarországi régióban pedig a szlovák, a román, és szerb piac nyújtott megelelő bázist az egész éves forgalomhoz.