Mobil konténerekben kialakított tantermekben kezdte el az új tanévet Dunakeszin a Fazekas Mihály Általános Iskola ötven harmadikos kisdiákja. Az ügyet azonnal kampánytémává tették az önkormányzati választásokra készülő jelöltek. Horváth István, az ellenzék (Együtt–PM–DK–4K!–MLP–Moma) polgármesterjelöltje szerint a város fideszes vezetése az iskola bővítése helyett 400 millió forintért díszteret épített. Az önkormányzat viszont azzal érvel, hogy két különböző finanszírozású ügyről van szó, amit nem kellene összemosni.
Az iskola dolgozói, a diákok és a szülők örülnek az új tantermeknek, az intézmény igazgatója, Kovács Gáborné szerint csak egyetlen anyuka tiltakozott, de ő még nem látta belülről a konténereket.
Egyértelműen örültek a kollégák, hogy megkaptuk ezt a két konténert. Ezek nélkül is meg tudtuk volna ugyan kezdeni az évet, de így kényelmesen elférünk, a körülmények jelentősen javultak. Nagyon nem értjük, hogy ez miért probléma másoknak.
Az új termek nélkül sokkal bonyolultabb lett volna az év szervezése – tette hozzá az igazgatónő. A növekvő diáklétszám miatt egyre több szaktantermet, nyelvi labort kellett bevonni az oktatásba, így, hogy van a két terem és új osztályokat hoztak létre, sokkal szellősebben elférnek. Emellett fontos szempont, hogy egy kisgyereknek egész nap egy terem legyen az „otthona”, hogy ne kelljen vándorolnia. Így, ezzel a megoldással nem kell költözniük – magyarázta Kovács Gáborné. Az osztály 26 fős, jut hely a játékra is, a gyerekeknek van saját folyosójuk. Az új termeket közvetlenül az iskola főépületéhez csatlakoztatták, így télen sem kell felöltözni ahhoz, hogy átmenjenek a tornaterembe vagy az étkezőbe.
Megkérdeztük a gyerekeket is. Amikor megkértük őket, tegye fel a kezét az, akinek tetszik az új terem, minden kéz a levegőbe lendült. Ugyanez volt a válasz arra kérdésre is, hogy ki az, aki jól érzi magát itt a teremben.
Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere sem érti Horváth István tiltakozását. Mint mondta, a településen a rendszerváltás óta megkétszereződött a lakók száma. Sok fiatal költözik a városba, már kisgyerekekkel vagy családalapítás előtt, ezért időről időre gondot okoz az iskolai férőhelyek száma. Éppen ezért a város az elmúlt években iskolai, óvodai és bölcsődei férőhely-bővítési programba fogott. Elkészült két új óvoda, egy bölcsőde, az egyik iskola pedig új épületet kapott. A lakók nem tiltakoztak semmi ellen, ezért Horváthék megnyilvánulását politikai antrénak tekintem – mondta Dióssi.
Hozzátette, hogy a Fazekas Mihály iskolát állami költségvetésből (az önkormányzat 25 százalékot ad a projekthez) hat tanteremmel bővítik, ez várhatóan jövő szeptemberre készül el. Addig is, hogy a tanárok és diákok kényelmes körülmények között legyenek, saját költségen bérelték a konténertermeket.
Lehet, hogy Horváthék nincsenek képben, de az is, hogy félre akarják vezetni a közvéleményt – mondta Dióssi Csaba. 2013 óta az iskolabővítés a fenntartással együtt állami feladat. Az önkormányzat csak működteti az iskolákat, ami azt jelenti, hogy például a felújításokat, festéseket a város csináltatja, de ha új épületrészeket kell felhúzni, az már az állam dolga. „A főteret viszont saját magunk építettük, azt mondani, hogy ezért nem készült bővítés, nem stimmel: az egyik állami pénz, a másik önkormányzati."
„Azok, akik kicsit is képben vannak, fel vannak háborodva, mert nyáron nagyon sokat költöttünk az iskolák fejlesztésére” – tette hozzá a polgármester. Csak a Fazekasban felújították a vizesblokkokat, megújult az aula, az épület napelemet kapott, festettek, javítottak, körülbelül 30-40 millió forint értékben.
Megkérdeztük Horváth Istvánt a Dióssi Csaba által elmondottakról. Sommásan csak annyit mondott, hogy az iskola fenntartója akkor is az önkormányzat. Hozzátette, hogy a kialakult helyzet nem mostani hiba, ez az elmúlt tíz év mulasztása, hiszen ennyi idő alatt megduplázódott dunakeszi lélekszáma. Az ellenzéki polgármesterjelölt szerint jelenleg tűzoltás, toldozás-foldozás zajlik. Mint mondta, Dióssi Csaba szeptemberre ígérte az új iskolaszárnyat, a kérdés az, hogy melyikre.
A probléma csak növekedni fog – jelezte Horváth István. Kérdésünkre, hogy ő miként orvosolná a gondokat, azt válaszolta, nehéz megoldást találni. „Én helyzeti hátrányban vagyok, nem ismerem a bevételi és egyéb forrásokat” – mondta, majd hozzátette, hogy most nem főtérre, hanem iskolabővítésre lenne nagyobb szükség.
A konténerek iskolai, óvodai alkalmazása nem szokatlan sem külföldön, sem Magyarországon. Van ilyen Biatorbágyon, Budapesten, Tatán, külföldön pedig például Temesváron, Berlinben, Münchenben, Zürichben, Bécsben.