Az eseményen Burány Béla, a Mentőszolgálat főigazgatója elmondta: két uniós projekt keretében több mint 4 milliárd forintból fejlesztik a mentésirányítás rendszerét, és csaknem 11 milliárd forintot fordítanak a mentőállomás-hálózat korszerűsítésére.
Előbbivel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az „a kockás papírtól a számítógépig hatalmas evolúciós ugrást jelent" a hazai mentésirányítás történetében. Az országszerte megvalósuló beruházások jelentőségére utalva pedig kijelentette: az erre fordítható milliárdok lehetővé teszik, hogy a szolgálat munkatársai az eddigieknél is jobban menthessék a menthetőt.