Szexuális erőszakkal és kifosztással is gyanúsítják azt a 20 éves tatabányai férfit, aki vasárnap hajnalban – a rendőrök szerint – megerőszakolta és kirabolta férfi ismerősét.
A támadó és az áldozat korábban már ismerték egymást,
kapcsolatban is voltak.
Négy év után vasárnap találkoztak először, a tatabányai vasútállomáson. Beszélgettek, és a Dózsakert felé indultak, amikor egy félreeső helyen megtörtént az erőszak.
Az erőszakoló elvette volt barátja táskáját is,
amiben ruhák és tisztálkodási szerek voltak.
A rendőrök még aznap elfogták a férfit, aki tagadott. Ennek ellenére őrizetbe vették, szerdán pedig a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.