Orbán titkos megállapodást sejt

Orbán Viktor; Semjén Zsolt
Budapest, 2015. december 2. Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a világban szétszórtságban élő magyarság szervezeteit tömörítő Magyar Diaszpóra Tanács ötödik ülésén a budapesti Várkert Bazárban 2015. december 2-án. Balra Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Végét járja a nyugati dominanciára épülő világgazdasági rend, a nyugati katonai dominancia és a „demokráciaexport” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Diaszpóra Tanács V. ülésén a Várkert Bazárban. A kormányfő előadásában arról beszélt, hogy egy világhatalmi, világgazdasági és világpolitikai átrendeződés „kellős közepén vagyunk”, a Nyugat folyamatosan veszít befolyásából. 
Vágólapra másolva!

Sikerült az a történelmi léptékű átalakítás, miszerint a kommunizmus összeomlása után az emigráns szervezetek új szerepet töltenek be a magyarság életében – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint az emigráns szervezetekből egy magyar világháló jött létre.

Sikerek

Orbán Viktor föltette a kérdést, hogy a 2010-ben meghirdetett szellemi alapokról lehet-e sikeres kormányzást folytatni. Ma már senki sem vitatja, hogy ezek

az átalakítások sikeresek voltak,

ezt még Brüsszelben sem vonják kétségbe. Ma már bizonyítékaink vannak arra, hogy Magyarország megújítása sikeres – mondta a kormányfő. Saját megoldásainkat és példánkat jó szívvel ajánlhatjuk mindenkinek.

Orbán Viktor szerint végét járja a nyugati dominanciára épülő világgazdaság Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Megbukott az export

Egy nagy világforgatag közepében vagyunk – mondta a miniszterelnök. Az a tény, hogy egy világpolitikai átrendeződés zajlik, az minden korábbinál egyértelműbb. Olyan gyors változások zajlanak, amiket követni sem tudunk – tette hozzá.

Nem tekinthető átmenetinek a keleti gazdaságok megerősödése,

a következő néhány évtized alapjai lesznek ezek a súlyponteltolódások – mondta Orbán Viktor.

A világgazdaság centrumának keletre tolódása meghatározó dolog lett, ráadásul ez párosul a katonai erőviszonyok átrendeződésével. Számolnunk kell azzal, hogy nemcsak a nyugati gazdasági dominancia zárul le, hanem a katonai is. Orbán Viktor szerint van egy emberi jogi-filozófiai diskurzus, aminek a korszaka lassan véget ér. Kiderült, hogy a nyugati demokrácia exportjára épülő politika megbukott, erre nem volt vevő – mondta a kormányfő. Ez szomorú, de az igazság így fest.

Szép feladat

Európa még az Egyesült Államokhoz képest is nagyobb gondban van – mondta a miniszterelnök. Az európai demokráciáról azt mondta, az a távolság, ami az elitek és a nép között megmutatkozik, fölveti a demokrácia megmaradásának a kérdését. Ha meg akarjuk tartani a kontinenst demokratikusnak, akkor változtatni kell a brüsszeli politikán – vélekedett a kormányfő.

A felszín alatt egy stratégiai birkózás is zajlik.

Az egyik tábor az Európai Egyesült Államokat szeretné létrehozni, míg mások az európai nemzetek szövetséget. Mi az utóbbiak táborába tartozunk – mondta a miniszterelnök. Szerinte az Európai Egyesült Államok nem hozható létre, mivel így megszűnnének azok a nemzetek, amik az alkotórészei a jelenlegi kontinentális civilizációnak. Az európai kultúra megőrzése egy szép feladat, ezért vállaljuk a vitát ezzel a koncepcióval szemben – mondta a kormányfő.

Orbán szerint egy abszurd koalíció jött létre a bevándorlás ügyében Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Nem oldalazunk

Orbán Viktor az újabb kori népvándorlásról azt mondta, ez Európa lerohanása. Egy abszurd koalíció jött létre, ami az embercsempészekből, a fizetett jogvédők csapatából és az unió vezetőinek egy részéből áll. Nem arról van szó, hogy nem tudjuk feltartóztatni ezt a folyamatot, hanem arról, hogy

az európai politikusok szervezik ezt az egészet –

vélekedett a kormányfő.

A magyar álláspont a kezdetektől az volt, hogy Európa ne folytasson ilyen politikát, és ezt mindenhol elmondtuk. Most nem egy oldalazó diplomáciára volt szükség, hanem nyíltan kiálltunk a véleményünk mellett. A magyarok voltak azok, akik elmondták, hogy olyan területekről szállítunk be embereket, akikkel háborúban állunk – mondta a miniszterelnök.

Orbán: Erre senkinek sincs joga

Mindez emberéletekbe került, miközben ennek előidézéshez a rossz európai politika is hozzájárult. Orbán számára is új élmény, hogy támadás alatt állunk, amikor a biztonság nem természetes. Újra a biztonságot kell az államélet egyik legfontosabb szintjére emelni – tette hozzá. Az abszurditások világában élünk, mivel egy beérkező kisebbség megteheti, hogy a saját érzékenységére hivatkozva az őshonos népesség jelképeit eltávolíttathatja.

Orbán Viktor szerint, aki azt gondolja, hogy Európa demográfiai és munkaerő problémáit a bevándorlás megoldja, az téved. Bár lehet az érintett területeken sikerül eredményt elérni, de megváltozik a kulturális összetétel. A kötelező betelepítési kvóta lényege, hogy van-e bárkinek joga ahhoz, hogy megmondja, kikkel kívánunk együtt élni a saját országunkban – mondta Orbán. Szerinte

ehhez senkinek sincsen joga.

Minden erőnket latba vetjük, hogy ezt megakadályozzuk – tette hozzá.

Orbán szerint egy titkos háttér-megállapodás van a szír menekültek ügyében Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Korszakzárás

Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy a napokban kiderül egy „titkos háttér-megállapodás” arról, hogy az Európai Unió befogadna 400-500 ezer szír menekültet. A kormányfő arról beszélt, hogy akár még a héten Berlinben bejelenthetik ezt a javaslatot, amely ugyan kikerült a múlt heti EU-Törökország-megegyezésből, de szerinte létezik „ez a titkos háttér-megállapodás”.

Azt mondta, hogy óriási nyomás lesz Magyarországon és a többi visegrádi tagállamon amiatt, hogy ezeket az embereket nemcsak behozni akarják Európába, hanem rögtön szét is osztani a tagállamok között „kötelező erővel”.

„Mi ezt nem tudjuk elfogadni” –

jelentette ki a miniszterelnök.

Reformok

Nemcsak arról van szó, hogy meg akarjuk védeni magunkat és Európát valamitől, hanem gondolataink vannak a megoldásokról is. Össze kell gyűjteni a gondolatokat, és ki kell mondani, hogy az uniót alapvetően meg kell reformálni.

A migránsügy egy állatorvosi ló.

Magyar és közép-európai javaslatokat kell megfogalmazni az unió átalakítására.

Le kell zárni egy korszakot, hogy meg tudjuk védeni a nyugati civilizáció bölcsőjét. Nem akarjuk, hogy ez a bölcső a jövőben koporsó legyen – mondta a miniszterelnök. Egy liberális korszak helyett egy demokratikus korszaknak kell jönnie – vélekedett Orbán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!