Május 11-én 13 órakor rendkívüli testületi ülés témája lesz a Kiss-ügy – közölte az Origo kérdésére Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere.
A városvezetőtől azt kérdeztük, hogy Kiss László lemondott úszókapitány halottnak hitt, de a hétvégén a nyilvánosság elé állt egykori áldozatának nyilatkozata után tervez-e lépéseket az önkormányzat a Kiss-ügyben.
Kiss László ugyanis, bár a botrány kirobbanása után, áprilisban lemondott Százhalombatta tiszteletbeli alpolgármesteri posztjáról, továbbra is a város díszpolgára, és a helyi uszoda is az ő nevét viseli. A hétvégén egyébként spontán akcióként többen egy törülközővel takarták le a városi uszoda falán a feliratból Kiss László nevét.
Kiss László díszpolgári címének visszavonása, illetve a róla elnevezett uszoda névváltoztatásának kérdése egyébként áprilisban már egyszer felmerült a képviselő-testület ülésén, ám akkor úgy határoztak: közvélemény-kutatást rendel a város, amelyben rákérdeznek a polgároknál arra, egyetértenek-e az uszoda átnevezésével, illetve a díszpolgári cím visszavonásával.
Az Origo nem reprezentatív, de nagyszámú, csaknem 15 ezer olvasót állásfoglalásra késztető közvélemény-kutatása szerint olvasóink elsöprő többsége nem csak bocsánatkérést vár a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányi posztjáról közben lemondott Kiss Lászlótól.
Hanem azt is várják, hogy mondjon le százhalombattai díszpolgári címéről. Olvasóink 84 százaléka ezt tartaná helyesnek. A válaszadók 9 százaléka megelégedne azzal, ha Kiss bocsánatot kérne végre az áldozattól, Takáts Zsuzsannától. Olvasóink 8 százaléka szerint azonban nem kell semmit tennie.
Kiss a szövetségi kapitányi posztról való lemondásakor kiadott közleményében tagadta az erőszakot. Azt írta,
koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés, amelyet utóbb ártó és lejárató szándékkal tettek közzé rólam”.
Azt is állította, hogy az ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében megtette a szükséges lépéseket, és keresi a perújítás lehetőségét.
Az Origo kereste Kiss Lászlót a tévéinterjú után, ám az egykori úszókapitány nem kívánt nyilatkozni.
Kiss László eközben a hírek szerint ellentámadásba lendül, és a már korábban említett perújrafelvételt fontolgathatja.
A Népszabadság számolt be arról, hogy Kiss megbízásából Bánáti János ügyvéd kikérte az 55 évvel ezelőtti ügy iratait a levéltárból. Ez alapján úgy tűnik, Kiss komolyan gondolta, hogy be akarja bizonyítani, ő és két társa koncepciós per áldozatai voltak.