A betelepítéssel kapcsolatos kérdésre október 2-án 3 282 724-en válaszoltak nemmel.
Ez lényegesen több, mint ahány voksot korábban a pártszövetség kapott.
A 2014-es parlamenti választásokon egymillióval kevesebben szavaztak a Fidesz–KDNP-re az országos listán, mint ahányan vasárnap elutasították a kötelező betelepítést. A pártszövetségnek a legnagyobb sikert a 2010-es országgyűlési választás jelentette, amikor kétharmados többséget értek el, de még akkor is „csak” 2 millió 706 ezren szavaztak rájuk listán a Választás.hu adatai szerint. Ez
576 ezerrel kevesebb, mint a nemek száma a kvótareferendumon.
A legutóbbi, többi választáson sem kapott ilyen sok voksot a Fidesz–KDNP:
Egyértelmű siker a Fidesz–KDNP számára, hogy a saját szavazótáboruknál jóval nagyobb társadalmi csoportot meg tudtak szólítani”
– mondta a népszavazás eredményéről Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője. Főleg úgy, tette hozzá, hogy szinte az összes ellenzéki párt vagy az otthonmaradásra biztatta a választópolgárokat, vagy – például a Jobbik – kommunikációs szinten ugyan kiállt a részvétel mellett, de valójában a kormány ellen kampányolt. Az elemző szerint a Jobbik a baloldalhoz hasonlóan
pártpolitikai kérdéssé igyekezett átértelmezni a népszavazást,
és a mozgósításhoz sem járult hozzá, az aktivistáit egyáltalán nem vetette be a magasabb részvétel érdekében.
Bár nem volt érvényes végeredménye a népszavazásnak, a részvétel és a nemek ilyen magas aránya Deák Dániel szerint igen biztató, hiszen a magyar népszavazások történetében
csupán akkor sikerült körülbelül ennyi választópolgárt mozgósítani, amikor az összes befolyásos politikai erő kampányolt,
és a részvételre biztatta a választópolgárokat.
A szakértő szerint az eredmény azt is tükrözi, hogy a korábbi ellenzéki állításokkal szemben a Fidesz–KDNP számára
van merítési lehetőség a bizonytalanok, pártot választani nem tudók táborából.
„A kormánypártok tábora a népszavazási kampány során tovább bővült, és az aktivitása is fokozódott, így egyértelműen a Fidesz–KDNP jött ki győztesen a mostani népszavazásból” – jelentette ki Deák Dániel. A baloldali ellenzék szavazótábora ezzel ellentétben tovább morzsolódott – folytatta –, és mivel az otthonmaradásra biztatták a választóikat, a 2018-as választásra sokkal nehezebb helyzetben lesznek majd a mozgósítás tekintetében.
Az elemző arra számít, hogy
a 2018-as választási kampánynak magabiztosan futhatnak neki a kormánypártok,
hiszen ez a népszavazás is megmutatta, hogy az ellenzéki pártok nem képesek koherens alternatívát felmutatni, tevékenységük javarészt csupán a kormány rendszeres és meggondolatlan kritizálásában merül ki.