Áder húga lesz a Klik új elnöke

Vágólapra másolva!
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtök este közölte: 2016. március 1-jével az intézményfenntartó elnöki pozíciójára az oktatásért is felelős miniszter Pölöskei Gábornét, Áder János köztársasági elnök testvérét nevezi ki. 
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a szervezeti átalakítások keretein belül 2016. március 1-jével az intézményfenntartó elnöki pozíciójára az oktatásért is felelős miniszter

Pölöskei Gábornét (Áder János köztársasági elnök testvérét) nevezi ki,

aki miniszteri biztosként az intézményrendszer szakmai átalakításában is részt vesz majd. Az intézményfenntartó gazdálkodási és szervezeti problémáinak megoldására, valamint az új fenntartói struktúra kialakítására vonatkozó feladatkörbe miniszteri biztosként Jenei Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem kancellárja kerül.

Hanesz József, a Klik jelenlegi elnöke közös megegyezéssel 2016. február 29-én távozik

beosztásából.

Átalakul a Klik

Az intézményfenntartó élére kinevezett két vezetőtől az emberi erőforrások minisztere azt várja, hogy rövid távon biztosítsák az intézményfenntartó stabil, tehermentes működését, és készítsék elő a Köznevelési Kerekasztal véleményén alapuló,

2016. július 1-jétől bevezetendő új szervezeti és működési formát.

Olyan, az állami fenntartás stabilitására épülő szervezetnek kell létrejönnie, amely a tanulók érdekeit tartja szem előtt, épít az iskolák vezetőinek fokozottabb önállóságára és az ezzel járó nagyobb felelősségre. Az az elvárás, hogy az iskolát érintő döntéseket helyi szinten hozzák meg, a rendszerben rejlő lehetőségeket optimálisan használják ki, és csökkentsék az egyenlőtlenségeket. Az új szervezetnek biztosítania kell a feladatellátáshoz szükséges forrásokat, és érdekeltséget kell teremtenie az iskola vezetésének önállóságából adódó lehetőségek jobb kihasználására. Mindezek mellett optimalizálnia kell a belső adminisztratív folyamatokat annak érdekében, hogy a szükségtelen terhektől mentesítse a pedagógusokat és az iskolák vezetőit – zárul a közlemény.

A tanárlázadás célkeresztjében

A miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levelével kezdődő tanárlázadás egyik kiemelt témája a Klik, illetve a Kliknek a pedagógusok szerinti helytelen működése. A február 13-i, budapesti pedagógustüntetésen már követelésként hangzott el, hogy az intézményfenntartó Klikből ki kell emelni az iskolákat. A Klik – mint csütörtök este kiderült február 29-ig hivatalban lévő – vezetője elismerte, hogy a béreken kívül semmilyen kiadást nem fizettek az elmúlt hónapokban, és hogy nincs elegendő pénze a Kliknek az iskolák fenntartására. A szervezetnek 17 milliárd forintos tartozása van.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!