A Bács-Kiskun megyei rendőrök a Csongrád megyeiekkel közösen fogtak el egy menekülő embercsempészt az M5-ös autópályán – olvasható a rendőrség honlapján.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei meg akarták állítani a szerb honosságú Ford Focust péntek reggel az 55-ös számú főúton, a jármű vezetője azonban Szeged irányába menekült.
A Csongrád megyei rendőrök Mórahalomnál kapcsolódtak be az üldözésbe. A Bajai úton, Domaszék közelében próbálták megállítani az autót, amelyre több lövést is leadtak, mivel veszélyben volt az életük és a testi épségük. Senki nem sérült meg.
Az autó továbbhaladt, és Budapest irányába felment az M5-ös autópályára.
A rendőröknek végül a kisteleki lehajtó közelében sikerült megállítani a járművet, amelyből öt marokkói migránst és a szerb sofőrt állították elő.
Utóbbinál kábítószergyanús anyagot is találtak.
Az elsődleges vizsgálatok szerint jogszerű volt a rendőri intézkedés. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság feljelentést tesz hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészségen.
A Magyar Idők úgy tudja, majdnem volt még egy fegyverhasználattal járó incidens a Csongrád megyei határszakaszon péntek reggel, ahol a szerb oldalról „csőre töltött kézifegyvert” fogtak a magyar rendőrökre és katonákra.
A szerbek magyar információk alapján elfogták a csoportot, de fegyvert nem találtak náluk.