Zenével tüntettek Fischer Ivánék a Vörösmarty téren
![fesztivál zenekar flashmob fischer iván](https://cdn.origo.hu/2023/12/rewS6ZE8RzL9NatGC8GJgp3gZLVNP3EpNjiFGkatPnU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiMDIxZjcxMmU4NzQyYjZhYjYxZDI1MTUyNGJlMzA5.webp)
"Elsősorban azt demonstráljuk, hogy mi nagyon szeretjük Budapestet, és tudjuk, hogy Budapest is nagyon szereti a Budapesti Fesztiválzenekart" – kezdte a koncertet Fischer Iván, a zenekar vezetője a teret megtöltő közönség előtt.
Mint mondta, legyen ma szó a jövőről, ne múltról beszéljünk, hanem arról, hogy milyen Budapestet szeretni. Olyan Budapestet szeretnénk, ahol több a zene, a vidámság, az öröm, a szeretet, és kevesebb a gyűlölködés – fogalmazott Fischer Iván, aki a zenedarabok közötti szünetekben többször is megszólalt.
A demonstráción külön darabot játszottak a budapesti gyermekeknek, a fiataloknak, a nyugdíjasoknak, a művészeknek, a pedagógusoknak, a kórházi dolgozóknak, a köztisztviselőknek, mindazoknak, akik sokat dolgoznak.
Megemlékeztek azokról is, akik valamilyen – akár vallási, származásbeli, vagy akármilyen – kisebbséghez tartoznak. "Azt szeretnénk, ha ők is, mint mindenki más, jól éreznék magukat Budapesten, biztonságban, barátságos környezetben, sok-sok örömmel, muzsikával" – mondta.
"Szeretnék megemlékezni mindenkiről, aki Budapest Közgyűlésében dolgozik. Történt, ami történt, ők is Budapest részei, és számukra is van egy kis ajándékunk" – mondta a zeneigazgató, majd a zenekar Hanno Müller-Brachmann fellépésével előadta Mozart A varázsfuvola című operájából azt az áriát, amikor Sarastro arról énekel, hogy itt nem ismerik a bosszút.
A múlt héten a Fővárosi Közgyűlés 260 millió forintról 60 millió forintra csökkentette a Budapesti Fesztiválzenekar éves támogatását, az állam viszont 100 millió forinttal növelte.
Fischer Iván szerint a csökkentés miatt terveik módosítására kényszerülnek. "Szeretnénk megígérni, hogy egy kis visszaesés után nem fogjuk cserbenhagyni Budapestet" – hangsúlyozta a zenekar vezetője.
Továbbra is zenélni fogunk, találkozni fogunk – mondta a karmester, majd közös muzsikálásra hívta a közönséget. A hallgatóság a saját hangszerein együtt zenélt az együttessel, a közös produkció egy Beethoven-darabban teljesedett ki.