Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 műsorában felidézte, hogy a béremelés 2012–13-ban kezdődött, amikor a chipsadóból az egészségügyi kasszába befolyt többletbevételt teljes egészében az ápolók és az orvosok fizetésének emelésére fordították. Ekkor körülbelül 27 százalékos emelés valósult meg, majd 2014 nyarán következett a mozgóbérelemek korrigálása. Tavaly indult el egy négyéves emelés, szeptemberben 26 százalékkal nőtt az ápolók bére.
Ez folytatódik idén novemberben 12 százalékkal, majd a következő két évben 8-8 százalékkal.
Az államtitkár példaként elmondta, ha valaki hiányterületen dolgozik, akkor körülbelül 103 ezer forinttal nő négy év alatt a fizetése, míg az általánosabb területeken dolgozóké mintegy 88 ezer forinttal.
Rétvári Bence beszélt arról is, hogy 4,4 miliárd forintból a következő három évben háromezer középiskolát végzett diákot támogat a kormány ösztöndíjjal az OKJ-s ápolói tanfolyam elvégzésében, valamint több mint nyolcmilliárd forintból fejlesztik az ápolói munkához szükséges eszközparkot is.