Donald Trump a First Lady-vel, Melania Trumppal együtt jelent meg. A floridai gyűlést egy nagy reptéri hangárban tartották meg, amely teljesen megtelt az elnök szimpatizánsaival.
Trump a bevezetőjében azt mondta, hogy
barátai és az emberek között akar lenni, továbbá nagyszerű mozgalomnak nevezte a táborát.
Trump szerint a továbbra is hazudik róla a média, és azt mondta, a Fehér Házban minden a legnagyobb rendben van. Azt is mondta, hogy azt a pozitív szellemet, ami végigsöpört az országon, azt már nem állíthatja meg a hazug média sem. Trump az elnöki gépén újságíróknak elmondta, hogy azért kampányol, mert:
maga az élet is egy kampány (...) ez nem könnyű, kivált, ha a sajtóval is harcolni kell".
Az elnök beszélt az amerikai-mexikói határra tervezett kerítés megépítéséről, azt is mondta, hogy lazít a gazdasági szabályzókon, és munkahelyeket teremt majd. Utalt a beutazásokat átmenetileg szigorító elnöki rendelkezésének bírói felfüggesztésére, és úgy fogalmazott:
Készülök valamire a következő napokban (...) mi soha nem adjuk fel, soha!"
Trump a nemzetbiztonsági főtanácsadói poszt négy várományosáról is beszélt:
Sok jelöltem van, aki valóban akarja is ezt a munkát. Néhány napon belül meghozom a döntést"
– mondta az elnök.
Trump a beszéde egy pillanatában felhívott egy embert a tömegből, aki át is ölelte az amerikai elnököt a színpadon.
Amikor Trump elnök a választási ígéreteit elmondta, én tudtam, hogy mindezt meg fogja tenni a számunkra
– mondta a szinpadra hívott férfi, aki a Facebook-oldalán eldicsekedett azzal is, hogy ő volt az első a reggeli órákban, aki a floridai nagygyűléshez beállt a sorba.