Költségvetési csalással gyanúsítják azt a szolnoki autókereskedőt, aki egy szlovák cégen keresztül is „megfuttatta" a külföldről hozott járműveket, és az áfa kikerülésével
mintegy 350 millió forint kárt okozott az államnak
– írja közleményében a NAV.
Az adóhatóság tájékoztatása szerint a szolnoki autókereskedő irányította bűnbanda a Németországban vásárolt gépjárművek eladásából származó bevételeit eltitkolta, az adófizetést autójavításról és alkatrészvásárlásról szóló fiktív számlákkal akarta megúszni. A hamis számlákat kiállító társaságokat olyan strómanok vezették, akiket a háttérből az autókereskedő irányított.
A kereskedő további árelőnyhöz jutott azzal is, hogy hamis dokumentumokkal azt a látszatot keltette, mintha egy szlovák cégen keresztül vásárolta volna meg a gépkocsikat. Az így, eredetileg Németországban, nettó áron beszerzett járműveket több magyar cégen átszámlázták belföldi beszerzést színlelve.
Az akció napján a pénzügyi nyomozók és a szolnoki revizorok több megyében is megjelentek, egy tucat helyszínen tartottak házkutatásokat, számítógépekről adatokat mentettek le, tanúkat hallgattak ki. A rajtaütéskor hamis számlákat, adásvételi szerződéseket és több cégbélyegzőt is lefoglaltak.
A költségvetésnek okozott mintegy 350 millió forint kár enyhítésére
az adóellenőrök 80 gépjárművet lefoglaltak.
A kihallgatott gyanúsítottakat őrizetbe vették. Bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt akár tíz évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.