Egy szolnoki sörözőben ismerkedett meg a 22 éves támadó és a későbbi áldozata, június 4-én. A két fiatal együtt szórakozott, majd záróra után egy másik szórakozóhelyre mentek.
Út közben azonban a 22 éves férfi elvette a másik aranynyakláncát, erőszakkal, aztán elmenekült.
A kirabolt férfi bejelentést tett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrök adatokat gyűjtöttek, kamerafelvételeket néztek meg, és így rövid időn belül azonosították a fiatal férfit.
Három nappal a rablás után pedig el is kapták
Albertirsán. Az elfogásról felvétel is készült. Kiderült, hogy több hatóság is körözikte. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte a férfit.