Egy fiatal férfi 60 ezer forinttal tartozott egy dílernek. A fiatal tavaly szeptemberben 20 ezer forintot törlesztett a tartozásából, de a férfi a fennmaradó összeg helyett már egymillió forintot követelt.
A tartozás fejében a kábítószer-kereskedő a fiatal férfi kevesebb mint félmillió forintot érő autójának átíratását kérte.
Erről egy adásvételi szerződést is kitöltöttek a tulajdonos adataival úgy, hogy fenyegetésként a díler gázriasztó- és gumilövedékes pisztolyait is elővette.
Az ezt követő hetekben a férfi többször is követelte a tartozás megfizetését, egy alkalommal pedig barátjával személyesen is felkereste a fiatal férfit, amikor az edzésre ment a zalaegerszegi Jégcsarnokhoz.
A földre lökték és rángatták a fiatalt, többször megrúgták és ököllel ütötték, miközben a megölésével és a kocsijának elvételével fenyegették.
A megvert férfi 50 ezer forintot adott nekik, de tovább verték, aminek végül a rendőrök vetettek véget. A fiatal férfinek a koponyája és a combja zúzódott, sérülései nyolc napon belül gyógyulóak voltak.
A díler másnak is értékesített kábítószert, a vádirat közel tucatnyi konkrét esetet sorol fel, de ezen túl is több esetben adott el ismeretleneknek marihuánát.
Maga is kábítószer-fogyasztó volt, egy közúti ellenőrzésénél és a házkutatásnál is találtak nála drogot, vizeletéből pedig több alkalommal speed, marihuána, ecstasy és kokain fogyasztását igazolták.
A férfit társtettesként elkövetett zsarolással, testi sértéssel, valamint kábítószer-kereskedelemmel és kábítószer birtoklásával vádolják, társát pedig ugyancsak társtettesként elkövetett zsarolás és testi sértéssel.