Előre tudták a Soros-médiumok, kit kell filmezni, hol a provokátor

Orbán Viktor
Tusnádfürdő, 2017. július 22. A hallgatóság Orbán Viktor miniszterelnök előadásán a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2017. július 22-én. MTI Fotó: Veres Nándor
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Helyreigazítás

Az Index által közzétett - Tusnádfürdőn a miniszterelnök beszédét fütyüléssel megzavarni akaró nő földre rántásáról és kivezetéséről készült - videofelvétel kapcsán a cikkben valótlanul állítottuk, hogy az Index előre tudta kit kell filmezni, hol a provokátor, valótlanul állítottuk, hogy az Indexnek a videofelvételen rögzítettekhez bármilyen köze volt.

Soros 444-blogja és Simicska Lajos újságja, az Index nevetségesen aprólékosan beszámolt arról, hogy Tusnádfürdőn, a miniszterelnök beszéde alatt egy fiatal nő fütyüléssel akarta zavarni a beszédet, ezt a rendezők nem hagyták és kivezették.

Kósa Lajost később megkérdezték, hogy mit gondol az esetről, és azt mondta, hogy provokáció. Nehéz ezt másnak tartani, hiszen a nő pontosan tudta: ezzel csak a nézőket, a hallgatókat idegesíti, a miniszterelnök távol volt, semmit sem hallhatott a fütyülgetésből. A nézők viszont nyilvánvalóan nem egy kötözködő, cirkuszoló nő miatt jöttek oda, hanem hallgatni akarták Orbán Viktor beszédét. De mi is történt? A nő fütyülni kezdett, nem akarta abbahagyni, nem akarta odaadni a sípot sem, az egyik rendező a földre rángatta a botrányt okozó nőt, majd kivitte a rendezvényről. Nyilvánvaló: a nő a közönséget akarta provokálni, de - akármit is írnak Soros újságjai - a nőnek kifejezetten szerencséje volt a rendezővel, akárhogyan is nézzük, kimentette a tömegből.

Orbán Viktor miniszterelnök előadását hallgatják a résztvevők a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn Forrás: MTI/Veres Nándor

Annyiban persze lehet, hogy nem volt szerencséje: provokátori feladatát nyilvánvalóan akkor teljesíti tökéletesen, ha megvereti magát, ha addig hergeli a körülötte állókat, amíg valaki el nem veszti a fejét. Ha így nézzük, akkor ügyetlenül provokált. Ha viszont úgy, hogy ezzel be tudott kerülni az összes ellenzéki propagandaoldalra, akkor megbízói akár még meg is dicsérhetik.

Ami persze valóban elgondolkodtató: honnét tudták az ellenzéki médiumok, hogy kit kell filmezni, hol az az egyetlen egy darab provokátor a tömegben?

Nyilvánvalóan előre tudták, hol lesz a botrány. Készültek rá.

Simicska újságja egy egészen nevetséges videót hosszan mutogat: a riporterszerűség egyre erősebb kifejezésekkel kérdezi a nőt a hajhúzásról, majd egyenesen hazudik, mármint a kérdésével: „Nem baj, hogy így megvertek?” Provokátor és provokátor csodálatos találkozását ritkán örökítik így meg. És ami a legszánalmasabb: a nő messze nem annyira képzett provokátor, mint a riporterszerűség. Nem kezd el jajgatni, nem hazudja azt bíztatásra sem, hogy megverték, hanem inkább arról kezd beszélni, hogy miért fütyült.

Provokátori munkáját jól kezdte (fütyülés, kiabálás), de rosszul fejezte be: nem vette észre, hogy most már új feladata van. Nem szabad bagatellizálni a kirángatását, erre nem szabad legyinteni,

és teljesen felesleges belekezdeni a környezetvédelmi víziójába. Most azt várja el tőle a Soros-média, hogy elmesélje: kis híján megölték a szervezők. De hát ezek szerint nem volt jó a felkészítés.

Soros blogja, a 444 mellett természetesen a másik ellenzéki propagandaoldal, a 24 is vezető helyen foglalkozik azzal, hogy egy politikai rendezvényen a rendezők gyorsan kivezettek egy botrányt provokáló nőt.

Azt csak remélni tudjuk, hogy bár a nő feladatának második részét elügyetlenkedte, mert nem hazudta, hogy félig agyonverték, megsüketült, eltört több bordája, stb., de az első részét derekasan teljesítette (fütyülés és kiabálás), és megbízói, főnökei elismerik teljesítményét.

A Soros-médiumok vagy a Simicska/Index viszont jól teljesített: nem tévesztették szem elől a nőt, előre tudták, hol lesz,

hol kell keresni, tényleg ott is volt, stb. Azt is kérdezték, azt is írták, amit nekik kellett. Legközelebb pedig lehet, hogy majd segítenek is a következő provokátor alaposabb kiképzésében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!