Megelőzte az MSZP a Jobbikot, Vona nagyon népszerűtlen

Vágólapra másolva!
Az ellenzék támogatottságának vonatkozásában hozott változást a választásokat megelőző utolsó néhány hét: erősödött az MSZP-Párbeszéd, így jelenlegi támogatottsága mind a teljes népesség, mind pedig a biztos szavazó pártválasztók körében meghaladja a Jobbikét. A Fidesz-KDNP továbbra is őrzi első helyét a pártok választási küzdelmében - derült ki a Századvég legfrissebb felméréséből. 
Vágólapra másolva!

A Századvég legújabb adatfelvételének tanúsága szerint az MSZP-Párbeszéd támogatottsága a teljes népesség körében 10 százalék, a Jobbiké 9 százalék.

A Fidesz-KDNP-t a megkérdezettek 36 százaléka választaná.

Az LMP támogatottsága 5 százalékra mérséklődött, a DK ugyancsak 5 százalékon áll, az Együttre mindössze a válaszadók 1 százaléka szavazna. A teljes lakosság 6 százaléka más pártot választana, a bizonytalanok aránya 28 százalék.

:

Öt párt juthat be

A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz-KDNP jelenleg 51 százalékon áll. Az MSZP-Párbeszéd ebben a közegben is megelőzi a Jobbikot, jelenleg 15 százalék a támogatottsága, szemben a Jobbik 13 százalékával. Az LMP 7, a DK 6, az Együtt 1 százalékon áll, a biztos szavazók 7 százaléka pedig más pártokra voksolna.

Az ellenzék erőviszonyaiban bekövetkezett változások mögött nagy valószínűséggel a kormányfőjelöltek népszerűsége közötti éles különbségek húzódnak meg.

Vona Gábornak, a Jobbik jelöltjének népszerűségi mutatói nem javultak az elmúlt időszakban, jelenleg a politikus a teljes népességen belül a többség körében elutasított:

a megkérdezettek 20 százaléka kedveli, 69 százaléka elutasítja.

Az MSZP-Párbeszéd közös jelöltje, Karácsony Gergely összességében népszerűbb Vonánál: a teljes népesség 31 százaléka kedveli és csak 40 százaléka utasítja el (a többi válaszadónak még nincs kialakult véleménye a politikusról).

Nagyon sokan nem szeretik Vonát

Karácsony Gergely sokkal népszerűbb saját politikai pólusán belül, mint Vona Gábor. A magukat baloldalinak vallók körében Karácsony kedveltsége 72 százalék, elutasítóinak aránya mindössze 13 százalék. Vona megítélése a jobboldalon ezzel szemben kifejezetten negatív:

a magukat jobboldalinak vallók 21 százaléka kedveli, és 62 százaléka utasítja el a politikust.

A középen álló (azaz bal- vagy jobboldali politikai preferenciákkal nem rendelkező) népesség körében Vona kedveltsége 26 százalék, elutasítottsága pedig 50 százalék. Karácsonyt ugyanebben a közegben 30 százalék kedveli, és csak 28 százalék utasítja el.

Az LMP kormányfőjelöltjének, Szél Bernadettnek a kedveltsége 26 százalék, elutasítóinak aránya pedig 43 százalék a teljes népesség körében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!