Hollik emlékeztette arra, hogy noha a déli határzár szüntette meg az illegális bevándorlók balkáni útvonalát,
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke 2015-ben értelmetlennek nevezte annak megépítését és még tüntetett is a helyszínen. Vona Gábor, a Jobbik korábbi vezetője hatalmas bukásnak minősítette a határzárat. A szocialisták az idei választási kampányban is elmondták, hatalomra kerülve lebontanák a kerítést, az LMP eddigi társelnöke, Szél Bernadett is azt bizonygatta, semmire sem jó a határzár, Karácsony Gergely pedig azt mondta, semmiképp ne épüljön meg az
- sorolta.
A kormánypárti politikus szerint az ellenzék még ma is támadja a kabinet bevándorláspolitikáját, és egy követ fúj a bevándorláspárti Brüsszellel és a Soros-hálózattal. Kiemelte,
Brüsszel Magyarország kezdeményezésére egy év huzavona után hajlandó 54 millió euróval hozzájárulni a magyar határvédelmi költségekhez, ennek ellenére tudni kell, hogy a brüsszeli politika továbbra is egyértelműen migránspárti.
Most éppen a bevándorlási különadó miatt fenyegetik Magyarországot, de korábban a bevándorlási szabályok szigorítása, a Stop Soros törvénycsomag és a betelepítést megtiltó alkotmánymódosítás ellen is támadást indítottak.
Hollik beszélt arról is, mára teljesen világossá vált, hogy Európa politikusai két táborba rendeződtek: bevándorláspártira és bevándorlásellenesre. Előbbiek azt mondják, hogy nem kell és nem is lehet megvédeni Európa határait, a migrációt legalizálni kell.
Mi azonban az elmúlt három évben megmutattuk, hogy ha van akarat, akkor meg lehet védeni az ország és Európa határait, biztonságát
- jelentette ki a szóvivő.
A politikus kérdésekre válaszolva elmondta, az európai bevándorláspártiakat Emmanuel Macron francia elnök vezeti, a másik oldalon található visegrádi négyekhez azonban egyre többen csatlakoznak, például Ausztria és Olaszország is.
Hollik István szerint a jövő évi EP-választás bebizonyíthatja, hogy az európai elit nem vette figyelembe állampolgáraik véleményét és a voksoláson a bevándorlásellenesek nyernek, az új brüsszeli vezetés pedig végre hajlandó lesz megvédeni a kontinenst.