Pócza István az M1 aktuális csatornán azt mondta, a szociáldemokrata párt hitelességének megtartása érdekében a szövetségi kormány elhagyása mellett kellene döntenie.
A kutató elmondta:
2015 óta harmadik elnökét "fogyasztja el a párt",
amelynek vezetőjére, Andrea Nahlesre sem várhat túl sok siker, ha nem tudja megállítani a választók tömeges elpártolását, és nem képes egyértelműbb politikát folyatatni. Az SPD nagy döntés előtt áll, a rövid távú hatalom, illetve a nagykoalícióból kilépve a magukra találás lehetősége közül választhatnak - hangsúlyozta Pócza István.
A bajor tartományi törvényhozási választáson az SPD a német szociáldemokrácia bajorországi történetének legrosszabb eredményével zárt. A párt az ötödik helyen végzett, a szavazatok 9,7 százalékával, ez pedig kevesebb, mint a fele a 2013-ban elért 20,6 százaléknak.