A férfi, aki eljuttatta a felvételt a Tényeknek, levélben azt írta: az Inárcsról induló vonaton két ajtó is beragadt, azokat a zárógombbal sem lehetett becsukni.
Az utasok így robogtak egészen a végállomásig,
ahol közvetlenül a leszállás előtt történt valami, hiszen az ajtók egyszer csak becsukódtak.
A Tények felkereste a vasúttársaságot, ahonnan a következő választ kapták:
A mozdonyvezető és a vezető jegyvizsgáló a vonat közlekedése alatt rendkívüli eseményt nem tapasztalt, a jegyvizsgálónak az utasok sem jeleztek semmilyen problémát.
Kérjük, amennyiben az utasok a vonaton bármilyen meghibásodást tapasztalnak, jelezzék a jegyvizsgálónak.”
A hírműsor péntek esti adásában felidézték: nemcsak a vonaton történnek hasonló esetek. Idén tavasszal készült egy felvétel arról, ahogy egy Bér és Budapest között közlekedő
Volánbusz nyitott ajtókkal hajtott fel az M3-as autópályára.
Amikor az utasok számonkérték a sofőrt, a zakójával kötötte ki a hátsó ajtót.
Borzasztó állapotok vannak, szerintem nem embernek megfelelő körülményeket biztosítanak nekünk
– panaszkodott Kalcsó-Luttye Erzsébet.