Az Ökumenikus Segélyszervezet beregszászi központján keresztül folyamatosan segíti a legszegényebbeket Kárpátalján élelmiszerrel, tűzifával, gyermekeket támogató programokkal.
Csak idén már több mint 2600 élelmiszer- és higiénés csomagot, valamint 100 tonnát meghaladó biobrikettet osztottak ki az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai.
A Megyei Jogú Városok Szövetségének 2017-es felajánlásából, valamint a Segélyszervezet idén ősszel indított húsznapos pénzadománygyűjtő kampánya során befolyt adományokból
a következő hetekben újabb kárpátaljai családok részesülnek majd a támogatásban,
akiket az elmúlt években a kelet-ukrajnai harcok nyomán kialakult válság még nehezebb helyzetbe sodort, s a hideg téli hónapok miatt komoly megpróbáltatások előtt állnak.
Az Ökumenikus Segélyszervezet segélyakciójának keretében 250 beregszászi illetve a járásban élő rászoruló nagycsaládos, fogyatékkal élő és egyedül élő nyugdíjas részesül 500-500 kilogramm biobrikett adományban.
A házhozszállítás költségeit az Ökumenikus Segélyszervezet állja, mely komolny segítséget jelent a rászorulóknak. Az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját az Országos Adventi Adománygyűjtéséhez kapcsolódva az 1353-as adományvonalon (hívásonként 250 forinttal), valamint jelen oldalon keresztül lehet támogatni.
A koraősszel megkezdett segélyprogram folytatásaként most támogatásban részesülő rászorulókhoz a szervezet beregszászi központjából szállítják az adományokat.