Tíz évvel ezelőtt ezekkel a szavakkal hirdettük meg először az Együtt Újpestért Összefogást, amelynek lényege, hogy mi újpestiek mindenkor álljunk ki legfontosabb ügyeinkért, közös céljainkért
– tudatta a városvezető.
Az összefogás legfőbb ereje az, hogy fölötte áll ideológiáknak, napi politikának, az elmúlt tíz év során az újpestiek pártszimpátiától függetlenül vettek részt ebben, támogatták közös céljaikat, kezdeményezéseiket.
Tíz éve első közös célként az újpesti szakrendelő megmentésének érdekében fogtak össze, és ezt az ügyet végül sikerre vitték.
Azóta többször újították meg együttműködésüket Újpestért.
Volt, amikor aláírást gyűjtöttek, máskor népszavazáson való részvételre buzdították egymást, és volt, amikor arra, hogy az Újpesti Párbeszéd keretében minél többen nyilvánítsanak véleményt és alakítsák közösen a jövőjüket.
De a legfőbb célunk mindig is az volt, hogy erősítsük egymásban a minden más szempontot felülíró újpesti összetartást, lokálpatriotizmust, az újpestiség érzését
– írja Wintermantel.
Az Együtt Újpestért Összefogás szellemében jelentős sikereket értek el közösen.
Csak a három legjelentősebbet említette meg a városvezető: Sikerült minden korábbinál egységesebb városvezetést, önkormányzati csapatot kialakítaniuk.
Sikerült saját kezelésbe venniük és saját forrásból tetőtől talpig felújítaniuk a szakrendelőt, sikerült önerőből saját uszodát építeniük, sikerült 46 év után új piacot, az ország egyik legmodernebb vásárcsarnokát megépíteniük.
Idén az Új vásárcsarnok és legfelső szintjén az UP – Újpesti Rendezvénytér átadásával egy fontos korszakhatárhoz ért a kerület fejlesztésében.
Most újabb nagy célok, feladatok, kihívások állnak előttük, egy újabb korszak, amelyet
Újpest meg akar nyerni.
Ezért a kezdeményezést tíz éve elindító szervezetekkel az elmúlt napokban megállapodtunk, hogy megújítjuk az összefogást. Erre nem találhatnánk alkalmasabb időpontot, mint az adventi várakozás, az új esztendőre készülés ünnepélyes időszakát
– közölte a polgármester.
Az Együtt Újpestért Összefogás ezután sem hivatalos szervezet kíván lenni, hanem szabad és nyitott közössége azoknak, akik készek együtt cselekedni közös célokért. Mindenkit várnak, aki szeret Újpesten élni és tenni akar a kerületért.
A következő hetekben
igyekeznek megkeresni mindenkit, eljutni mindenkihez, újpesti polgárokhoz, cégekhez, szervezetekhez, és arra kérik őket, hogy legyenek részesei a megújuló összefogásnak.
Újpest sikere az újpestiek összefogásán múlik.
Dolgozzunk tovább egy csapatban! Együtt Újpestért! Hajrá Újpest Egyesület
– zárja bejegyzését Wintermantel Zsolt városvezető.