Kásler Miklós: Nem lehet félrelökni egy nemzetet

Új kormány - Miniszteri kinevezések átadása a Sándor-palotában , GALÉRIA
Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter az új kormány tagjainak kinevezési ünnepségén a Sándor-palotában 2018. május 18-án
Vágólapra másolva!
Nem lehet félrelökni egy nemzetet, amely tisztában van a múltjával és az eredetével - nyilatkozta az EMMI minisztere a Demokratának. Kásler Miklós továbbá beszélt a hetilapnak az egészségügyi rendszer átalakításával, az oktatással kapcsolatos terveiről, és arról, hogy új intézmény kell a magyar eredettörténet kutatására.
Vágólapra másolva!

Az EMMI-miniszter elmondta, a miniszterelnök arra kérte fel, hogy őrizze meg, sőt gazdagítsa „azt a kincsestárat, amit emberi értékeknek nevezünk, és amelynek szerves részét képezik a magyarság kulturális értékei is."

- mondta Kásler Miklós.

Hangsúlyeltolások

Közölte, a minisztérium működésében bizonyos hangsúlyeltolások lesznek, részlegesen megváltoznak majd a prioritások, igyekezni fog még jobban egymáshoz illeszteni a határterületek mezsgyéit, egyébként pedig a klasszikus csapatmunkában hisz. Beszélt arról is, boldog lenne, ha konstruktív ellenzék dolgozna a parlamentben. Elmondta azt is, a családnak ad abszolút prioritást, és úgy kell alakítani az alapokat, hogy az ember méltó és örömteli életet élhessen a családjában.

- tette hozzá.

Egészségügyi rendszer átalakítása

Az egészségügyi rendszer átalakításáról szólva azt mondta, előtérbe helyezi a keringési és daganatos betegségek megelőzését és a korábbinál több figyelmet szentelne a mozgásszervi betegségeknek is. Kiemelte, ezentúl feltétlenül javítani kell a sürgősségi és az alapellátást, például a családorvosok szakmai lehetőségeinek bővítésével, műszerezettségük javításával.

Előnyben részesítené a csoportpraxisokat, amelyekben több családorvos, háziorvos dolgozik, felosztva egymás között a feladatokat.

Úgy vélte, nagyobb jelentősége lenne így az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térnek. „Ide már eleve kórházi szintre érkeznének az említett csoportoktól a vizsgálati eredmények, ahonnan a háziorvosok profi szakmai segítséget és iránymutatásokat kaphatnának. Időt, energiát takaríthatnánk meg ezzel" - tette hozzá.

Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter az új kormány tagjainak kinevezési ünnepségén a Sándor-palotában 2018. május 18-án Forrás: MTI/Kovács Tamás

Kásler Miklós kifejtette: rengeteg ponton ér össze a családpolitika és a szociálpolitika területe. „Belenyúlna" a védőnők ügyébe, például pontosan meg kell határozni a védőnők feladatait. Az egyházaknak pedig nem parókiaszinten, hanem központilag kellene kézben tartaniuk karitatív és segítő tevékenységüket, és azt, hogy milyen feladatokat tudnak átvenni az államtól - mondta.

Oktatás

Az oktatással kapcsolatban közölte, legelső dolga lesz leülni a terület szereplőivel, és meghallgatni őket, egyeztetni velük. Jelezte: számít a Magyar Tudományos Akadémia támogatására, a többi között a Nemzeti alaptanterv koordinálásában. Fontosnak nevezte a pedagógusok - az orvosokéhoz hasonlóan vizsgával záruló - továbbképzését, cserében - tette hozzá - meg kell adni végre az orvosnak és a pedagógusnak is a lehetőséget arra, hogy anyagi gondoktól mentesen élhessen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!