Hidvéghi szerint a határok átjárhatóságáért kampányoló erők Soros György politikai programját hajtják végre, míg az Európa és a határok megvédése mellett határozottan kiálló politikusokat és pártokat a legsúlyosabb, legdurvább támadások érik.
Beszélt arról is, hogy hétfőn levelet küldött többek között a holland zöldpárti Judith Sargentininek, Ska Keller német képviselőasszonynak, Anna Gomes portugál képviselőnek és Malin Björk svéd képviselőnek,
amelyben arra kéri őket, hogy fogadják be országukba a röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H.-t, ha már kampányoltak érte.
A kommunikációs igazgató hangsúlyozta, hogy az Ahmed H.-ért korábban kampányoló brüsszeli képviselők pártolják a kvótát és a migrációs javaslatcsomagot. Szerintük a migrációra épülő Európa a jövő,
és azok az országok, akik ezt nem támogatják, nem demokratikusak, valamint a jogállammal is problémáik vannak.
Beszélt arról is, hogy az ellenzéktől a parlament tavaszi ülésszakában is várhatók a tavaly év végihez hasonló akciók, az utcai megmozdulások viszont gyakorlatilag elhaltak, mert az egész az ellenzék hazugságára épült. Hozzátette, hogy a törvények mindenkire egyaránt vonatkoznak, ezért a törvénysértés vagy a hatalommal való visszaélés következményeket von majd maga után.