Budapest, 2019. október 20.
Összetört rendőrautó a főváros XXII. kerületében, a Nagytétényi út és Jókai Mór utca kereszteződésénél 2019. október 20-án. A megkülönböztető fény- és hangjelzést használó rendőrautó összeütközött egy személyautóval. Két rendőr, valamint a másik autó utasa és sofőrje is megsérült.
MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Egy rendőrautó karambolozott egy másik kocsival Budapest XXII. kerületében, a Nagytétényi út és a Jókai Mór utca kereszteződésében. A balesetben két rendőr és a másik autó utasa és sofőrje is megsérült.
A tűzoltók áramtalanították és rögzítették az autókat. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság doktorszolgálata és a mentők is a helyszínre érkeztek.
A Zsaruellátó nevű Facebook oldalon megjelent egy poszt, mely szerint az egyik egy rendőrautó volt.
A rendőrautó szirénázva közlekedett, amikor egy Suzuki kikanyaradotott elé a kereszteződésnél.