Hétfőn kezdődnek a középszintű szóbeli érettségi vizsgák

"Nincs értelme"- Egy tanár véleménye a szóbeli érettségiről
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Véget értek az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák, hétfőn pedig kezdődnek a középszintű szóbelik - közölte az Oktatási Hivatal.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a középszintű szóbeli érettségi vizsgákat június 17. és 28. között, az érettségit szervező középiskolákban és a kormányhivatalokban tartják majd.

Ebben az időszakban 1158 telephelyen 3149 vizsgabizottság előtt csaknem 273 ezer középszintű szóbeli vizsgát tartanak majd.

Illusztráció. Forrás: Shutterstock

Az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák június 5. és 13. között 96 tárgyból, 186 helyszínen, 42 900 diák részvételével 2919 bizottság előtt zajlottak.

A bizottságok a középszintű szóbeli vizsgák után hirdetik ki a diákok valamennyi érettségi vizsgaeredményét.

A vizsgázó, illetve a kiskorú vizsgázó szülője a bizottság döntése ellen az eredményhirdető értekezletet követő öt napon belül, kizárólag jogszabálysértésre való hivatkozással fellebbezést nyújthat be az érettségi vizsgajelentkezést fogadó intézményen keresztül a területileg illetékes kormányhivatalnak - olvasható az Oktatási Hivatal közleményében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!