Megvertek egy férfit nyíregyházi rendőrök
![rendőrautó](https://cdn.origo.hu/2023/12/JxNLS6g4yH0aiaZFWbDqHXusTdSD2UYlZCMCTSgtGpQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3ZjI1NGRhZjVhNzQ3OThiNDZmODI5OWQ2Yzk4ZGYy.webp)
Az egész ügy egy razziával kezdődött, mert az egyik rendőrről merült a gyanú, hogy teljesítményfokozót árul.
Őt leszerelték és eltávolították az állományból, a telefonjait lefoglalták. Ebből került elő egy érdekes felvétel
– mondta a Blikknek eggy informátor.
A telefonban megtaláltak egy hónapokkal korábbi videót, amin három rendőr és egy civil látható.
A rendőrautóban szidták és ütötték az embert, akit kábítószerrel kapcsolatos ügyben fogtak el.
A felvételt egy közösségi oldal zárt csoportjában osztották meg egymással a rendőrök. Közben kiderült, egy ideje már vizsgálódik a katonai ügyészség is"
- mondta az informátor, majd hozzátette, hogy
a rendőrök közül senkit nem bilincseltek meg és "vittek be", de már mindegyikük leszerelt a nyíregyházi kapitányságról.
A Blikk az üggyel kapcsolatban megkereste a Központi Nyomozó Főügyészséget, a következőt válaszolt kapták:
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban csoportosan elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Gyanúsítotti kihallgatásra eddig nem került sor."