A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Lophatták a miskolci gazdasági program csaknem egyharmadát

Miskolc, város, illusztráció
Miskolc, 2017. július 19. Villamos közlekedik a miskolci Széchenyi István utcában 2017. július 19-én. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Botrány tört ki, és levették a napirendről a Miskolc következő öt évét meghatározó gazdasági programot a pénteki közgyűlésen.
Vágólapra másolva!

A város lakossága számára zsebbe vágó döntések születtek a koronavírus-járvány miatt február óta először tegnap ülésező közgyűlésen. Az ülés legmegdöbbentőbb perceit a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2020–2024 közötti időszakra vonatkozó gazdasági programjáról szóló napirendi pont szolgáltatta – írja a Magyar Nemzet az Észak-Magyarország beszámolója alapján.

Február óta először ülésezett pénteken a közgyűlés Miskolcon (illusztráció) Forrás: MTI/Balázs Attila

A polgármester hosszan ecsetelte a program alapvetéseit

A cikkben emlékeztetnek, hogy a program összeállítását és elfogadtatását törvény írja elő az önkormányzatoknak. Mint elhangzott:

Az adottságok figyelembevételével kell meghatározniuk azokat az önkormányzati feladatokat, amelyek ezt a célt szolgálják.

A téma fontosságát jelzi, hogy Miskolc polgármestere hosszan ecsetelte a program alapvetéseit. Mint mondta, olyan kihívásokkal nézünk szembe, mint soha korábban.

Többek között hangsúlyozta, hogy az új kihívás új hozzáállást indukál, ehhez alkalmazkodnia kell a miskolci önkormányzatnak. Egyre élesebb a verseny a települések között is. A cél, hogy 2030-ra Miskolc a régió meghatározó centruma legyen.

Hasonlóan szólt Simon Gábor, a Miskolcot irányító Velünk a Város frakció vezetője, aki többek között az újszerű célkitűzésekről, a körforgásos alapú gazdaságfejlesztésről, a tudásközpontszerep-erősítésről, a turizmus fejlesztésének kiemelt fontosságáról, illetve az egészséges és emberközpontú város víziójáról beszélt.

Másolt szövegrészek

A megdöbbentő pillanatok akkor következtek be, amikor Soós Attila fideszes képviselő kért szót. Soós Attila elmondta:mivel a témát rendkívül fontosnak tartja, alaposan áttanulmányozta a több mint 100 oldalas előterjesztést. A képviselő közölte:

a gazdasági program közel egyharmada lopott.

Kifejtette: a hosszú szövegrészek forrása nincs feltüntetve, de némi utánajárás után kiderült, hogy idegen forrásból származnak.

– Az anyag összességében tartalmaz jó elgondolásokat, de az, hogy jelentős része plágium, teljesen elveszi az értékét – fogalmazott Soós Attila, aki azt javasolta, hogy vegyék le a napirendről a gazdasági program megtárgyalását és akkor lássanak újra hozzá, ha a plagizált részeket eltávolították belőle.

Az anyag összeállítója szégyent hozott a városra. Nem vagyunk hajlandóak megszavazni, de még csak tárgyalni sem róla – jelentette ki a fideszes képviselő.

Simon Gábor még próbálta menteni a helyzetet, mondván: az anyag bevezetése tartalmazza, hogy építkezik bizonyos programokra. Soós Attila újabb hozzászólásában azt hangsúlyozta, hogy ilyen anyagot szégyen lenne tárgyalnia a közgyűlésnek.

A Velünk a Város frakció nevében Mokrai Mihály öt perc tárgyalási szünetet kért. A kényszerű pauzát követően a képviselő felszólalásra jelentkezett.

– Azt javaslom, hogy vegyük le a napirendről a javaslatot, mert meg kell vizsgálni a Soós Attila által jelzett problémákat – mondta Mokrai Mihály.

A polgármester szavazásra bocsátotta az ügyrendi javaslatot, amelynek eredménye az lett, hogy 22 igen szavazattal eltekintettek a vitatott forrású gazdasági program tárgyalásától.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!