A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Elkapták a betörő bandát, amely több települést tartott rettegésben

Vágólapra másolva!
A banda tavaly tavasszal tört be Bátaszéken, Szekszárdon és Tamásiban családi házakba. A módszerük az volt, hogy az éjszakára szellőztetés miatt nyitva hagyott spájz vagy fürdőszoba ablak elől a szúnyoghálót letépték vagy leégették, majd az ablakot benyomták, egyikük bemászott, és a társait beengedte a bejárati ajtón. Hónapokig tartották rettegésben a helyieket. A házakból, ahová bejutottak, pénzt és ékszereket loptak el.
Vágólapra másolva!

A nyomozás során a rendőrök látókörébe került egy négyfős társaság, akiket végül az egyik betörés után el is kaptak. A banda tagjai azóta is letartóztatásban vannak.

Forrás: Origo

Az eljárás során kiderült, hogy összesen 10 millió forintot loptak össze, legalább 50 házba törtek be. A nyomozók az értékek egy részét az eljárás során visszaszerezték. A kutatások során a banda egyik tagjánál egy engedély nélkül tartott fegyvert is találtak.

Forrás: Police.hu

A banda tagjai ellen napokon belül vádat emelhetnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!