A 29 éves H. Richárdot azzal vádolják, hogy fojtózsinórral meggyilkolta egyik ismerőse, a 43 éves E. Krisztián hitelezőjét, egy újpesti autókereskedőt, A. Csabát. Az ügy három vádlottja közül korábban ketten beismerték tettüket, az előkészítő tárgyalásukon azonban már
mindhárman tagadták a gyilkosságot.
A vállalkozó tízmillió forintot adott E. Krisztiánnak, aki nem is akarta, de nem is tudta volna visszafizetni a kölcsönt. A határidő lejártával azonban Csaba egyre többször kereste Krisztiánt, aki miután a férfi már a lakására is elment, pánikba esett, és riadóztatta két ismerősét, Richárdot és harmadik társukat, S. Bencét.
Csabát a tartozás megadásának ürügyén kocsijukba csalták, s miután a sofőr mellé beült,
a hátul helyet foglaló Richárd egy fojtózsinórral fojtogatta, majd a fejére nejlonzacskót húzva a Bence által előre megásott gödörbe dobták Szentendrén.
Az összes értékét levették a holttestéről, amit később egy zálogházban eladtak.
Előtte az interneten többször is rákerestek, hogyan tüntethetik el a holttestet, ehhez nátrium-dioxidot is vásároltak. Richárd ügyvédje szerint viszont kizárt, hogy védence ölt.
A rendőrség szerint védencem a hátsó ülésről, zsinórral fojtotta meg az áldozatot. Azonban a kocsi, amiben ültek, egy régi típusú autó, ügyfelem pedig a magasságánál fogva nem tudta volna elkövetni azt, amivel vádolják, ennek bizonyításában fontos lesz az orvosszakértő véleménye is
– védekezett a férfi ügyvédje.