Az online közvetített kétnapos, hétfőn kezdődött eseményen magyar és lengyel kormányzati tisztségviselők, diplomaták, vállalkozók vitattak meg különböző témákat. Novák Katalin a "Családbarát Európa. Mit lehet tenni a népességfogyás ellen?" című panelben szólalt fel. Úgy vélekedett:
a kontinensen a legnagyobb kihívás demográfiai.
A koronavírus-járvány alatt sajátos körülmények közé került a gyermeknevelés
- mondta a miniszter, aki példaként említette, hogy ebben az időszakban a nagyszülők nem tudnak annyira aktívan segítséget nyújtani, mint egyébként.
Magyarországon már a pandémia első hulláma során meghosszabbították a gyermekek után járó támogatások folyósítási idejét
- közölte Novák Katalin. Hozzátette: jelenleg igyekszenek fenntartani a tantermi oktatást, legalább a kisebbek számára, mert az jobban szolgálja szellemi és fizikai fejlődésüket.
Bár a digitális oktatás jól működött tavasszal, arra csupán a 14 év felettiek esetében térnek át
- mondta Novák Katalin. A miniszter kiemelte azt is, hogy
a járvány nyomán előálló gazdasági válság idején Magyarországon - más államokkal ellentétben - a családtámogatások nem szűkülnek, hanem bővülnek.
Felidézte továbbá, hogy jövőre megkezdik a 13. havi nyugdíj visszaépítését, az év második felétől pedig a nők a szülést követően egy ideig több pénzt kapnak majd, mint amennyit korábban fizetés formájában kerestek.
Indul Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja is - fűzte hozzá Novák Katalin.