Szijjártó Péter: A munkahelyeket védő vállalkozások támogatása áll a fókuszban

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2020. június 11. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a versenyképességi program támogatói okiratainak átadóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. június 11-én. Az eseményen újabb három vállalat, a Fevita Hungary Zrt., a Borsodchem Zrt. és a Neuzer Kerékpár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezetője vehetett át támogatói okiratot. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány első szakaszában az egészségügyi védekezés sikeres volt, a gazdasági védekezés jelenti a második szakaszt, amelynek fókuszában a munkahelyeket védő vállalkozások támogatása áll – mondta Szijjártó Péter Halimbán. 
Vágólapra másolva!

A magyar gazdaság a magyar emberek és a vállalatok munkája által válhat sikeressé, ehhez a kormány a munkahelyek megőrzéséhez nyújtott támogatással járul hozzá - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Veszprém megyei Halimbán. Szijjártó Péter a Hungarian Table Top Kft. szerződésátadási ünnepségén arról beszélt, hogy

Szijjártó Péter a sikeres védekezésről beszélt Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Hungarian Table Top Kft.-nek nyújtott 453 millió 618 ezer forintos beruházáshoz a magyar állam 226 millió 809 ezer forinttal járul hozzá. A támogatásnak köszönhetően a gyárban kapacitásbővítés történik, amely a költséghatékonyabb termeléshez járul hozzá - ismertette a miniszter.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: "a magyar emberek munkája fogja biztosítani a sikert", ennek révén a külföldi versenytársakat meg tudják előzni, újabb piacokat tudnak szerezni. A miniszter szerint a gazdaság erejét jelzi, hogy országosan 806 vállalkozás nyújtott be pályázatot, és 168 milliárd forint kormányzati támogatás révén 377 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg, így több mint 163 ezer munkahelyet védenek meg.

Kiemelte, hogy

Szijjártó Péter elmondta: 33 Veszprém megyei vállalatnál történik beruházás összesen 15,7 milliárd forintból 7 milliárd forint állami támogatással, és ezek révén 7400 munkahelyet védenek meg. Kiemelte, hogy 2010-ben még 13 százalékos volt a munkanélküliségi ráta a megyében, ami mára 2,5 százalékra csökkent.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!