Kulcsfontosságú a maszkviselés a koronavírus elleni védekezésben

Koronavírus, vírus, Budapest, enyhítés, kijárási korlátozás enyhítése, újranyitás, újra nyitás, maszk, arcmaszk, védőmaszk, vásárlás, bevásárlás, bolt, üzlet
Vágólapra másolva!
Az új típusú koronavírus okozta világjárvány idején különösen fontos, hogy maszkot viseljünk. Mára többszörösen is bizonyított, hogy a maszk a viselőjét is védi és ezzel együtt mindenkit a környezetében. Az Origo sorra veszi, hogy a magyar szabályozás értelmében hol kötelező, és hol ajánlott maszkot hordani.
Vágólapra másolva!

A Távol-Kelet államaiban (Japán, Dél-Korea, Kína, stb.) a SARS-vírus óta teljesen bevett gyakorlatnak számít, hogy az emberek

rendszeresen maszkot hordanak az utcán, így védekezve a különböző vírusok ellen.

Európában és a világ más régióiban az új típusú koronavírus megjelenése és a járvány kirobbanása előtt rendkívül ritkának számított a maszkviselés.

Forrás: Shutterstock

Az új típusú koronavírus okozta járványt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én minősítette világjárványnak, és ezt követően adtak tanácsokat maszkviselésre (is).

Először

a maszkviselést azoknak javasolták, akiknek légúti tünetei vannak (köhögés, tüsszögés).

Már akkor felhívták rá a figyelmet, és ezt nem lehet elégszer ismételni, hogy

nemcsak a szájat, hanem az orrot is el kell takarni a maszkkal!

Ennek nagyon egyszerű oka van: a vírust nemcsak szájon át lehet belélegezni, és nemcsak szájon át lehet kilélegezni, hanem orron keresztül is.

A WHO később szigorított a márciusi protokollján, a későbbiekben már azt ajánlotta, hogy

zárt terekben, boltokban, tömegközlekedési eszközökön, nagyobb tömegben mindenki hordjon maszkot.

A júniusi protokolljukban kiemelték, hogy

a 6 éven aluli gyerekek kivételével mindenkinek ajánlják a maszkok hordását, különösen azoknak, akiknek valamilyen alapbetegségük van.

Fontosnak tartották hozzátenni, hogy a maszk viselése mellett szükség van az alapvető higiéniai szabályok betartására is, például rendszeres és alapos kézmosásra, fertőtlenítésre. Mindemellett fontos a 1,5-2 méteres társadalmi távolság betartása, még akkor is, ha maszkot viselünk.

Ugyanakkor fontos, hogy

akinél felmerül a koronavírus gyanúja, az semmiképp, maszkban se menjen emberek közé.

Hol kell Magyarországon maszkot viselni?

A jelenlegi szabályozás alapján kötelezően maszkot kell viselni:

tömegközlekedési eszközökön (BKV, MÁV, Volánbusz, stb.) boltokban, gyógyszertárakban, trafikokban, benzinkutaknál, a vendéglátóhelyek belső (zárt) részeiben pedig az ott dolgozóknak.

Forrás: Shutterstock

Természetesen a boltokban, gyógyszertárakban és más ilyen jellegű helyeken nemcsak a vásárlóknak, de az eladóknak is viselniük kell a maszkokat, a tömegközlekedésben ez a szabály a vezetőkre, sofőrökre is vonatkozik (kivéve, ha zárt fülkében ülnek).

Az oktatási intézményekben nincs központi szabályozás, de

ahol nem tartható a 1,5 méteres távolság, ott az Emberi Erőforrások Minisztériuma javasolja a maszkviselést.

Kötelező jelleggel előírni a maszkok hordását az iskolákban nem lenne értelme, mivel ez a dolog a gyakorlatban nem megvalósítható. A tüneteket produkáló diákoknak, oktatóknak, más iskolai alkalmazottaknak pedig otthon kell maradniuk.

Orvosi és fogorvosi rendelőkben is ajánlott a maszkviselés.

A helyi önkormányzatok is rendelhetnek el bizonyos területeken kötelező maszkviselést, így tett például Debrecen önkormányzata, amely augusztus 27-től a piacokon kötelezi a maszkok hordását, mind a vevők, mind az árusítók számára.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Szeptember elejétől szigorúbban ellenőrzik a hatóságok a maszkviselést a boltokban.

- mondta a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Ugyanakkor sok boltban az is megfigyelhető, hogy az eladók nem rakják fel a maszkot, vagy nem helyesen rakják fel: az orruk, sok esetben a szájuk is kilóg a maszk alól.

Hogyan viseljük a maszkot?

A maszkviselés tehát véd a vírus ellen, de nagyon fontos, hogy betartsunk néhány alapvető szabályt:

  • A maszk fel- és levételekor alaposan mossunk szappannal vagy kézfertőtlenítővel kezet!
  • A szájmaszkot viselése közben kívülről ne fogjuk meg, ne nyúlkáljunk hozzá az arcunkhoz, a szemünkhöz, az orrunkhoz, a szánkhoz, mert a vírus gyakran pont a szennyezett kezünkről kerül legtöbbször a nyálkahártyáinkra.
  • Az egyszer használatos szájmaszkot használata után azonnal dobjuk zárt szeméttárolóba!
  • A többször használatos, mosható maszkokat érdemes gyakran tisztítani, az elszennyeződött maszkok ugyanis kevésbé hatékonyak.
  • A maszk viselése nem jelenti azt, hogy elfelejthetjük a távolságtartást: ha lehetőség van rá, maszkban is tartsuk meg a másfél méteres távolságot (például boltban, sorban állás közben).
  • És a legfőbb szabály: a maszk akkor hatékony, ha a szájat és az orrot is teljes mértékben eltakarja.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!