"Napok óta olvashatjuk, ahogy Karácsony Gergely és a baloldali sajtó idejét nem kímélve töri magát azon, hogy jogi útvesztőkön keresztül bizonyítsa, valójában a Fővárosnak semmi dolga a vírus elleni védekezésben. Karácsony hivatali ügyintézőket megszégyenítő módon villant paragrafusokat, leveleket, hivatkozik nemzetközi protokollra és WHO ajánlásokra, mindezt azért, hogy elmagyarázza: a főváros nem érintett" - írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője, hogy aztán két kérdést tegyen fel Karácsony Gergelynek.
- Mit fog tenni a főváros a vírus elleni védekezésért, ha állítólag az eszközbeszerzés nem az ő feladatuk, ha állítólag egyes közparkok lezárása nem az ő hatáskörük, ha az önkormányzati fenntartású intézmények felügyelete nem az ő felelősségük, a parkolás ingyenessé tétele pedig számukra megugorhatatlan lépés volt?
- Mivel eddig a fővárosi intézményekbe, még a Fővárosi Önkormányzat épületébe kiszállított eszközöket is a Kormány bocsájtotta rendelkezésre, mire költötték a Soros György által a fővárosnak átutalt 1 millió eurót, a Momentum által a párt bankszámláján gyűjtött támogatásokat, az ellenzéki képviselők által felajánlott összegeket?
Várjuk a választ.