Az elmúlt hónapokban a korábbi éveket is felülmúló gyűlöletkampányba kezdett a baloldal. Ennek csúcspontja az volt, amikor Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalára azt írta, hogy hatalomra jutásuk esetén minden értelemben földönfutóvá teszik Vidnyánszky Attilát. A bejegyzés azt követően született, hogy a Kossuth-díjas rendezőt kinevezték a súlyos szakmai gondokkal küzdő Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnökének.
Ebbe a sorba illeszkedett az is, hogy Bródy Gábor, aki az MSZP színeiben jutott be az V. kerületi testületbe, azt írta a beregszászi születésű Vidnyánszky Attilának, a színház Facebook-oldalára: "Nem mennél vissza - most még magadtól - Ukrajnába...?" Bródy Gábor korábban egyébként azzal lett ismert, hogy egy szocialistákhoz közelálló blogger megírta róla:
2004 után egymilliárd forintot tüntetett el úgy, hogy különböző cégeket alapított, majd azokból a felszámolás előtt új társaságba mentette át a vagyont.
Az ügyletről több szocialista vezető is tudott. Csődbűntett gyanúja miatt eljárás is folyt Bródy ellen.
A baloldali gyűlöletbeszédnek nemcsak egyes személyek a célpontjai, hanem teljes társadalmi csoportok is. Múlt hétvégén Lengyel László azt írta a Népszavában a Fidesz-szavazókról: „A választók társadalmi háttere jól felismerhető: idősebb, iskolázatlanabb vidéki és/vagy rozsdaövezeti szavazók, akik ellenségei a globalizációnak és a migrációnak. Fél lábbal a nőellenes, homofób, rasszista és antiszemita mocsárban állnak, félve és gyűlölve a nagyvárosi életformát."
„Tanulatlan, vidéki, idős emberek képezik a Fidesz táborát. De vannak kétmillióan, és együtt vannak kétmillióan" – ezt Gulyás Balázs, Jobbik-közeli publicista mondta az ATV-ben. „A tízmillió magyarból hétmillió gyenge és kiszolgáltatott. Azért, mert szegény, vagy öreg, vagy beteg, vagy kevés iskolát végzett, sokszor együtt az egész" – írta Bruck Gábor, Demszky Gábor egykori SZDSZ-es kampánytanácsadója a Népszavában. Bruck korábban is sértő kijelentéseket tett a kormánypárti szavazókról.
Áprilisban egy, szintén a Népszava hétvégi mellékletében megjelent cikkében például úgy fogalmazott: „Van egy fontos kifejezés: az én világom. Kérdés: vajon egy vidéki Orbán-szavazónak mit jelent ez, hogyan határozná meg a jelentését? Mi fér bele, mennyire tágas számára az én világom kifejezés? Szerintem azt mondja, hogy az én világom ez a falu. Ez a 300 ember, akit ismerek. Az én világom a kocsmától a templomig terjed. És nem érdekel, hogy mi van ezen kívül. Nem érdekel a szomszéd falu, a szomszéd város sem, és Brüsszelig egyáltalán nem látok el.
Bruck minősíthetetlen stílusban arról is írt, hogy a Fidesz-szavazók agya leragadt a fejlődés „primitív hüllőagyi" státuszánál.
A politikatudomány úgy is jellemzi azt a helyzetet, amibe a hazai radikális baloldal került, hogy az eszmei háttér zavarossá, ellentmondásossá válása, ami gyakorlatilag egyfajta talajvesztést jelent – minderről ifj. Lomnici Zoltán beszélt az Origónak. A Századvég jogi szakértője szerint ennek egyik fő oka, hogy
a hagyományos baloldali ideológiai csoportok átalakultak, már nem érdekli őket az osztályharcos nézetrendszer és gyakorlat, ráadásul egy három milliárdos miniszterelnököt zsinórban egymás után felmutató balliberális tömb – amelynek személyi statikusságára éppen Karácsony jelenlegi holdudvara mutat rá – nem tudja hitelesen felvenni a harcot a nagytőkés-polgári világgal szemben.
A szakember szerint a kétfajta politikai kötőanyag, amely egyben tartja ezt az egységfrontot, a nemzet fogalmának, mint történelmi „vadhajtásnak" a kezelése, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó irracionális gyűlölet, minden és mindenki iránt, ami és aki nemzeti identitással bír. Ezen radikális baloldali populizmus nem ideológia, hanem egy inkább durvuló kommunikációs stratégia, amely összehangoltság és kohézió híján – lásd patkányozás, álmentős videó, közszolgák fenyegetése – egyre több hibát generál a radikális baloldalon. Ennek a módszertannak nincsenek értékei, csak egy szélesedő obszcén kifejezéstára – mondta ifj. Lomnici Zoltán.
Az utóbbi hónapok ezen túlmenően azt is jelzik, hogy a baloldalon tapasztalható végtelen elkeseredés egy félreértelmezett machiavellista felfogást, a cél szentesíti az eszköz torz elvét emelte törvényerőre, amelynek célja a nemzeti érzelmű magyar emberek megfélemlítése és elnémítása.
Ma már nem kérdés, hogy a vagyonelkobzással, állásvesztéssel, deportálással fenyegetés nem puszta verbális agresszió, hanem ennél jóval több – egy olyan típusú gyűlöletre uszítás, amely alkalmas a társadalmi rend és béke megzavarására, társadalmi csoportok jogellenes megbélyegzésére.
Ez az erőszakra buzdító radikális baloldal visszaél a véleménynyilvánítás szabadságával, uszító megnyilvánulásai a vészkorszakra utalnak, és megbotránkozást keltenek a józan baloldali választóban – zárta szavait Lomnici Zoltán.
Ha visszatekintünk még korábbra, előkelő helyre kerülhet a DK-s Niedermüller Péter botránykeltő megjegyzése is, mely így hangzott: „hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem-magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, herteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés."
Ugyancsak érdemes visszaidézni a Momentum-alapító Kádár Barnabás okfejtéseit is. Ő az a politikus, aki egy korábbi bejegyzésében arról értekezett, hogy azért kell megvonni a választójogot az idősebb állampolgároktól, mert rossz helyre adják le a voksaikat. Azt megelőzően pedig közölte:
míg a most születendő gyermekek a jövőben a társadalomnak felesleges költséget fognak jelenteni, addig az illegális bevándorlókra szükség van, mert harminc év múlva ők fogják megtermelni a nyugdíjat.
Ha már a Momentumnál tartunk: egyik politikusuk, Mécs János még 2013-ban írt arról,mennyire utálja a vidékieket. Konkrétan ezt írta le: „Istenkém, hogy rühellem a vidékieket, pedig nem kellene szegényeket, mert liberális vagyok meg minden, szóval melegek, cigányok, hajléktalanok, meg egyébként mindenki okés, na de a vidékieket nem tudom megszokni."
Az egykor DK-s, ma már momentumos Szarvas Koppány Bendegúz a járványkezelés kapcsán így fogalmazott:
„Nehéz erre szalonképesen reagálni, inkább csak úgy fogalmazok: megdolgoznak a fiúk a lámpavasért."
A volt indexes, jelenleg a Soros-blognál dolgozó Bede Márton pedig egyszerűen lefasisztázta Müller Cecília országos tiszti főorvost, csatlakozva a sikeres védekezés egyik kiemelt szereplőjét gyalázó baloldaliak kórusához.
Rákay Philip az Origón hatalmas visszhangot kiváltó cikket írt Gyurcsány fenyegetőzéséről. Ezután petíciót indított, amelyhez 301 művész és közéleti személy csatlakozott. Az aláírók száma rohamosan nő, már megközelíti a 15 ezret.