A 34 éves nő május végén elment szülei házába, és a kertben dolgozó apjától bort kért. Ezt a házból észrevette az anyja, aki korábban is többször szóvá tette lánya alkoholizmusát, amely miatt nemcsak veszekedtek, többször verekedtek is.
Ez alkalommal is egymásnak estek, és csak az apa tudta őket szétválasztani.
A megbántott anya nem sokkal később elpanaszolta a történteket a szomszédban lakó másik lányának, ám beszámolóját meg kellett szakítania, mert a részeges lány egy késsel a kezében megjelent a ház előtt és megöléssel fenyegette.
Az anya ekkor egész egyszerűn fogta magát és hazament, majd teregetni kezdett a teraszon, amikor a még mindig feldúlt lánya a kezében egy 11 centis késsel észrevétlenül az anyja mögé lopózott, és miközben azt kiabálta, hogy:
itt döglesz meg!,
hátba szúrta.
A szúrás az asszony nyakát érte, a penge elhatolt a csigolyákig, és beletört a hátába.
A szúrás után dulakodás alakult ki, amelyben több rokon is részt vett.
Az egyik ütéstől a késsel támadó lány bordája és orra eltört.
Ha a lány mindent beismer az előkészítő ülésen, négy év börtönre ítélik.