A fideszes politikus az MTI-nek kifejtette, egész Európában tombol a járvány harmadik hulláma, ami Magyarországot is fenyegeti. "A koronavírus még itt marad, de az egészségügyi védekezés mellett a kormány legfontosabb feladata a gazdaság újraindítása lesz tavasszal" - fogalmazta meg. Kocsis Máté elmondta, a frakciószövetségi ülésen Orbán Viktor miniszterelnök
A frakcióvezető felidézte, a lakásépítési áfa 5 százalékra csökkentésétől évi 40 ezer lakás megépítését várják, a lakásfelújításokhoz nyújtott 6 millió forintos kedvezményes hitellel, és az abban foglalt 3 millió forint vissza nem térítendő támogatással pedig a családtámogatási rendszer bővül.
A bértámogatási program több mint 100 ezer ember munkahelyét védi, a hitelmoratóriumot már 1,5 millió család vette igénybe, és elindult az elmúlt fél évszázad legnagyobb orvos-béremelési programja - sorolta Kocsis Máté, aki kiemelte azt is: megkezdődött a 13. havi nyugdíj visszaépítése, a 25 éven aluli fiatalok pedig legkésőbb 2022-től szja-mentességet kapnak. A frakcióvezető fontosnak nevezte a bajba jutott kisvállalkozások számára elérhető 10 millió forintos kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt.
Kocsis Máté egyúttal szembeállította a jelenlegi kormány és a Gyurcsány-kormány válságkezelését. "A kormány válságban segít az embereknek, míg korábban a baloldalnak csak új adókra, megszorításokra, a vállalkozások kivéreztetésére futotta" - fejtette ki.